ERC Starting Grant pályázat 2014 – három fiatal magyar kutató nyert

Kiosztotta eredményeit az Európai Kutatási Tanács a fiatal és sikeres, önálló kutatói pálya kezdetén álló kutatók felfedezéséért megalkotott pályázatán.

A Starting Grant pályázatot olyan fiatal, s lelkes kutatóknak alkotta meg a European Research Council (ERC), akik önálló kutatási témával, tudományos tekintetben biztató ötlettel rendelkeznek, s azt meg is valósítanák, ám elindításához egy kevés segítség jól jönne számunkra. Ez a megpályázott összeg maximum 1,5 millió euróig terjedhet, s azt legfeljebb 5 éves kutatási tervre biztosítják. További feltétel a jelentkezők részére, hogy minimum 2 és maximum 7 éves legyen PhD fokozatuk.

Az idei kiírásra 3273 jelentkező ötlete érkezett be, s mindebből 38 ország 180 kutatóintézetéből 328 fő nyerte el az összességében kiosztott 485 millió eurót. A pályázat kelet-európai nyertesei között 11 osztrák, egy szerb, egy cseh és egy román kutató mellett 3 magyar fiatalt is kitüntettek: Kocsis Bence asztrofizikus, aki az ELTE Atomfizikai Tanszék tanársegédje (jelenleg Einstein-ösztöndíjas az Egyesült Államokban); Földy Csaba a Semmelweis Egyetemen az idegsejtek kapcsolódásával, azaz a szinapszisokkal foglalkozik; míg Téglás Ernő, a Közép-Európa Egyetem hallgatója a csecsemők viselkedését kutatja. A szerencsések fél-fél milliárd forintnyi összeget hozhattak haza, amelyet saját kutatásukra fordíthatnak a jövőben.

Rajtunk kívül más országok is igazán büszkék lehetnek képviselőikre: Németországba 77, Nagy-Britanniába 55, Franciaországba 43, Hollandiába pedig 34 örömteli ifjú kutató térhetett haza.

[sam id="10" name="mnb2" codes="false"]