A messze látó tudomány hónapja

Idén is megrendezésre kerül a Magyar Tudományos Akadémia szervezésében a Magyar Tudomány Ünnepe rendezvénysorozat, amely most a „Messze látó tudomány” alcímet viseli.

A rendezvényt november 3-án 10:00-kor Lovász László, az MTA elnöke nyitja meg a Magyar Tudományos Akadémia Székházában. A rendezvénysorozat idén a jövőnket alakító technológiák és tudományos kutatások számára kínál bemutatkozási lehetőséget négy héten át. A nyitóelőadást Csépe Valéria akadémikus tartja, A hangok hatalma – a kognitív fejlődés és az újrahangolt agy címmel. Itt többek között megtudhatjuk, hogy miben más és miben azonos a zenei kifejezőkészség és a beszéd fejlődése, és hatnak-e ezek egymásra.

A rendezvénysorozat részeként számos nyilvános előadáson részt vehetünk, melyek előzetes regisztrációhoz kötöttek.

  • Kiss. L. László az MTA legifjabb tagja Űrcsillagászat: tudomány és fantázia találkozása című előadása azzal foglakozik, hogyan jelenik meg az életünkben az űrtechnológia, milyen megoldásokat vittünk át a hétköznapokba a kutatásokból. Falus András, az MTA rendes tagja arról beszél lehetséges-e a személyre szabott orvoslás Mit öröklünk és mit nem? Perspektíva és realitás címmel tartott előadásában, míg Palkovics László, az MTA doktora Szubjektív növénykórtan. Kórokozók, melyek megváltoztatták az emberiség történelmét című előadásában a genetikáról, valamint az élelmiszer-termelést veszélyeztető növényi vírusokról beszél.
  • „A tudomány megrendelői” című konferencián vállalatvezetők ismertetik mik az iparágak tudományos kutatásokat érintő igényei, és fogalmazzák meg, miként inspirálhatják a kutatási eredmények a technológia jövőbeni szerepével kapcsolatos víziókat.
  • Megrendezésre kerül az InnoDiákok Fóruma. Itt a kutatói pályára készülő középiskolások és egyetemisták számolnak be tudományos eredményeikről.
  • Kutatóhelyek tárt kapukkal (nyílt napok az akadémiai kutatóintézet-hálózatban). A Magyar Tudomány Ünnepén ismét várják az érdeklődőket az MTA kutatóhálózatának intézményei, előadásokon, interaktív laborbemutatókon ismertetve az akadémiai kutatók szerteágazó tudományos tevékenységét.

 

Bátran látogassatok el a programokra és nézegessétek a www.mta.hu/tudomanyunnep oldalt a részletekért!

 

Kép: mta.hu

[sam id="10" name="mnb2" codes="false"]