Újabb viták a hallgatói szerződésről

A képviselők a felsőoktatásról szóló törvény hallgatói szerződést érintő módosításának általános vitájával, majd napirend utáni felszólalásokkal zárták az Országgyűlés keddi ülésnapját.

Az MTI hírei szerint utolsó napirendi pontként a képviselők folytatták és lezárták a felsőoktatási törvénynek az alaptörvény negyedik módosításával kapcsolatos módosításait tartalmazó javaslat általános vitáját. Ebben az elsőként felszólaló független Osztolykán Ágnes azt hangoztatta, hogy a kormány nem egy tudásalapú társadalmat épít, ahol a tudás érték, hanem minél kevesebb egyetemet akarnak minél kevesebb hallgatóval.

Az LMP politikusa hozzátette: élhető Magyarországot kell teremteni, ahonnan a fiatalok nem mennek el, hanem itt akarnak maradni, de a kormány nem így gondolkodik. Szerinte a kormány rosszul kezeli a következményeket.

A Demokratikus Koalíció független politikusa, Szűcs Erika szerint a társadalom és az egyén közös érdeke, hogy minél többen tanuljanak a felsőoktatásban. Hangsúlyozta: a kormány érvelése szerint aki itthon tanul, elvárható tőle, hogy itthon is dolgozzon, de pártja szerint reménytelenek a fiatalok kilátásai, a röghöz kötés pedig megvalósíthatatlan.

Z. Kárpát Dániel (Jobbik) azt mondta, támogatja azt az alapfilozófiát, amely azt mondja, hogy Magyarország ne képezzen szakembereket külföldi országoknak, de nem lehet a fiataloktól a mostani gazdasági helyzetben elvárni, hogy itthon maradjanak. Ehhez szerinte munkahelyteremtésre, a felsőoktatás elérhetőségének biztosítására és otthonteremtési programra lenne szükség.  Hozzátette: ez a javaslat alkalmatlan arra, hogy az embereket Magyarországon tartsa.

Hiller István (MSZP) délelőtt elmondott vezérszónoklatát folytatva egyebek mellett azt hangsúlyozta, a kormány felsőoktatást érintő változtatásai miatt egyre több tehetősebb családból származó fiatal folytatja inkább külföldön tanulmányait, emiatt pedig kevesebb hallgató lesz az ősszel. Frakciótársa Sós Tamás indokolatlannak és károsnak nevezte az oktatás területén végzett centralizációt és a forráskivonást, aminek szerinte egyértelműen az oktatás minősége látja majd kárát.

Klinghammer István felsőoktatásért felelős államtitkár zárszavában a hallgatói szerződésekkel összefüggésben arra kérte a leendő hallgatókat és szüleiket, hogy “erkölcsi, morális alapon” közelítsék meg a kérdést, vagyis lássák be, tartoznak annyival a társadalomnak, hogy várhatóan negyven évig tartó aktív életükből 3-6 évet “töltsenek a nemzet javára”.

Az ülést vezető Balczó Zoltán ezt követően lezárta a délelőtt kezdett általános vitát. A napirendi pontok után két fideszes képviselő kért szót, elsőként Bartos Mónika emlékezett meg az előző héten történt bostoni merényletről, majd Csóti György érvelt az elszakított magyar nemzetrészek autonómiája mellett. A levezető elnök lezárta a parlament keddi ülésnapját. Balczó Zoltán az Országgyűlés következő, várhatóan kétnapos ülését április 29-30-ára hívta össze.

Forrás: MTI

[sam id="10" name="mnb2" codes="false"]