Távolsági? – Az oktatás új kihívásai

Az ELTE Társadalomtudományi Kar Szociológia Intézetének szervezésében panelbeszélgetést tartottak a Távolsági? – Az oktatás új kihívásai címmel, melyre online formában került sor, és bárki szabadon becsatlakozhatott egy rövid regisztrációt követően.

A COVID–19 terjedését megelőző intézkedések egyik legtöbbet vitatott eleme a digitális oktatás bevezetése. A távolsági” oktatás hirtelen történt bevezetése ugyanis az oktatás módszertani kihívásai mellett, az oktatáshoz való hozzáférés problémáira is rávilágított. A panelbeszélgetés résztvevői saját, valamint a hallgatók tapasztalatain keresztül igyekeztek elemezni a koronavírus által teremtett helyzetet, tekintettel a közoktatásra és a felsőoktatásra jellemző digitális oktatás sajátosságaira. A beszélgetésben részt vett Berényi Eszter, a Szociológia Tanszék tudományos munkatársa, Takács Erzsébet, a Társadalomelmélet Tanszék docense, Miklós Barbara, a Szociális Munka Tanszék tanársegédje, és Trencsányi Vivien, az ELTE TáTK HÖK elnöke. A diskurzus során a beszélgetéshez bárki szabadon csatlakozhatott, illetve feltehette kérdését.

A beszélgetésből kiderült, hogy a középiskolák esetében lényegesen rosszabbul működik a távoktatás, mint a felsőoktatásban. Az előbbi tekintetében megfigyelhető a modern a technológia eszközeinek hiánya, ami nem segíti a kényszerhelyzet miatt kialakult rendszer működését. A legtöbb általános és középiskolában nincsenek meg a szükséges infrastrukturális feltételek. Ebből az egyébként is hiányos állapotból kellett hirtelen áttérniük az újabb akadályokat jelentő távoktatásra, ez pedig nem könnyű feladat. A helyzet megoldását gyakorlatilag a tanárokra bízták, akiknek nem volt elég idejük és megfelelő eszközeik sem a távoktatásra való felkészüléshez. A digitális oktatás emiatt egy „előre elkészített feladatlista” elküldésében valósult meg, amely alapján a szülőknek kellett otthon tanulnia a gyermekkel. A felsőoktatásban természetesen a szülőkre helyezett teher nem jelenik meg, a digitális eszközök, valamint a modern technológia használata pedig sokkal gyakoribb.

A beszélgetés során felmerült a felerősödő társadalmi egyenlőtlenségek kérdése a családokkal kapcsolatban. A home office lehetősége csak szűkebb körben, a magasabb iskolai végzettségűek számára volt lehetséges. Az alsóbb társadalmi réteghez tartozók számára a munkáltatók kevésbé tudták biztosítani ezt a fajta munkavégzést, így esetükben gyermekük felügyelete, valamint az oktatásukról való gondoskodás hatalmas terhet jelentett számukra. Mindezek mellett a digitális technika sem minden állampolgár számára volt elérhető egyenlő módon.

104475417_10157652443532060_6910546381937667199_n

Fontos kérdésként merült fel a személyes kapcsolat hiánya. Nehézséget okozott, hogy bizonyos tantárgyak kifejezetten gyakorlatközpontúak, általában kiscsoportos formában zajlanak, ez pedig nem könnyen pótolható a személyes jelenlét nélkül. Ehhez „további megfelelő eszközt kellene kifejleszteni”, ha a jövőben is alkalmazni szeretnék az online oktatási módszert, esetleg a járványhelyzet megszűnését követően is. Az azonnali visszajelzések nemcsak a hallgató, hanem a tanár számára is motivációt adnak, hiszen egymást dinamizálják. A személyes kapcsolat tehát mindkét oldal szempontjából fontos. Több hallgató is úgy döntött, hogy a veszélyhelyzet elmúlásáig passzivál, mert nincs motivációja az előadások meghallgatására, hiszen az egyetemi életérzés elveszett, személytelenné vált. A passziválás másik oka a prioritások megváltozása volt. Sok hallgató szembesült azzal, hogy amíg a szülők dolgoztak, addig ők tanultak kisebb testvérükkel, esetleg a család problémáival is foglalkoztak. Az a kérdés is felmerült, hogy a hallgatóknak van-e olyan saját tere, ahol kizárhatják a családban felmerülő aktuális problémákat, és zavaró körülmények nélkül tanulhatnak a digitális térbenAz elmúlt időszakban a munkavállalási körülmények is megváltoztak. A járványhelyzet miatt elvesztett munka teret adhat a hallgatónak a tanulásban, ugynakkor az ellenkezője is megvalósulhat azáltal, hogy a felszabadult ideje munkavállalásra ösztönzi, melynek során már nem kíván hallgatóként visszatérni az egyetemre.

Arra a kérdésre, hogy a HÖK-höz érkeztek-e támogatással kapcsolatos kérések, Trencsányi Vivien azt válaszolta, hogy leginkább csak a számonkéréssel, a vizsgázás várható módjával és az egyes tantárgyak online módon történő elvégzésével kapcsolatban keresték meg őket, tehát „közvetítőként” volt fontos szerepük a hallgatók és az oktatók között. Ezekre a megkeresésekre igyekeztek minél hamarabb választ adni. A HÖK-elnök tervei között szerepel a vizsgaidőszakot követően egy olyan felmérés elkészítése a hallgatók körében, amely a távoktatással és az online vizsgatapasztalatokkal kapcsolatos. Ezeknek a válaszoknak a kielemzése remélhetőleg segítséget nyújt majd a digitális oktatás fejlesztésében.

A jelenlegi helyzet elmúltát követően, kiegészítő megoldásként érdemes lehet az előadások rögzítése, későbbi digitális újramegtekintése vagy a tananyag online tesztfeladatokkal történő gyakoroltatása, de a jelenlegi formájában nem teljesen megfelelő, és „távoktatásnak” sem nevezhető, sokkal inkább hirtelen tűzoltásként” tekinthetünk erre az időszakra. Valódi távoktatáshoz módszertani fejlesztésekre van szükség, illetve olyan megoldásokra, amely által mérséklődhetne a személyes kapcsolat jelenleg túlzottan is érzékelhető hiányossága.

Fejléckép: ezalenyeg.hu

Kép: Távolsági – Az oktatás új kihívásai Facebook-esemény