Hogy te is beleszólj a közéletbe!

Szakkollégiumi cikksorozatunk ötödik állomásán a Társadalomtudományi Szakkollégiumban jártunk, ahol Vigvári András kalauzolt minket.

“A Szakkollégium újjászületik, épp a hivatalos névfelvétel folyamatánál tartanak, a szervezet új neve azonban még nem publikus, de annyi biztos, hogy (a többi szakkollégiumhoz hasonlóan) a szakma egy jeles képviselőjének nevét választották” – mondja Vigvári András, a Kiválasztmány elnöke.

A felvételi eljárás tavasszal zajlik, a legkedvezőbb elsőévesként jelentkezni, így a második év elején be is lehet kapcsolódni a munkába. Természetesen ez nem kikötés, sőt fontos tudni, hogy bármelyik egyetem bármelyik szakáról várják a hallgatókat. A bekerüléshez három fordulót kell sikeresen teljesíteni. Első körben a honlapról letölthető kérdőívet kell kitölteni március 26. és április 22. között. A teszt komoly és játékos kérdéseken keresztül vizsgálja a jelentkező szakmai érdeklődését és kreativitását – azaz nem tárgyi tudást mérnek. A feladatok esszészerűek, vagy rövid választ igényelnek aktuális társadalomtudományi, -közéleti kérdésekről. A második kör a felvételi tábor, ahol már nagy szerepet kap az együttműködés, az alkalmazkodás, hiszen nem csak a szakmaiság a fontos egy szakkollégiumban, hanem az is, hogy a diákok tudjanak érvelni, problémákat közösen megoldani, és csoportban dolgozni. A Társtudkoliban ez különösen fontos, a bázisdemokratikus működés és a közös kutatások miatt. A harmadik forduló egy szóbeli elbeszélgetés, ahol a jelentkező szakmai és személyes érdeklődéséről, élményeiről kérdeznek a jelenlévő szakkolisok. A hangsúly itt már egymás kölcsönös megismerésén van a kötetlen, baráti beszélgetés során. Ha sikeresen teljesít a jelentkező, akkor bekerül a csapatba.

Az ELTE-s tagok lehetnek bentlakók is a Nándorfejérvári Úti Kollégiumban. Ez nem kötelező, mégis ajánlott, ugyanis az ott együtt élő közösség megfelelő terep a szorosabb együttműködésre.

Az egyetemi tömegoktatás mellett a szakkollégium egy hiánypótló egység, mivel a tagok nem csak „hallgatnak”, hanem kutatóműhelyekben dolgozhatnak. Ráadásul gyakran fordulnak hozzájuk külső intézmények – mint például az MTA –, hogy bekapcsolódjanak egyes kutatásokba. A jól sikerült kutatást pedig egy TDK, OTDK dolgozat zárhatja, vagy egyéb publikációk – akár a szakkoli saját kiadású Kötetlen c. tanulmánykötetében. A jelenleg futó kutatóműhelyek iskolai osztályok szociometriájával és „Hova születik a második gyerek?” témakörével foglalkoznak.

A tanuláson és kutatáson kívül teret nyer a szórakozás is, 2011-ben már hetedik alkalommal rendezték meg a Szakkollégium Éjszakája elnevezésű tudományos-kulturális rendezvényt, melynek célja, hogy életet leheljen az egyetem falai közé, bizonyítsa, hogy az egyetemisták is gondolkoznak társadalmi kérdésekről. Ilyenkor workshopok, kerekasztal-beszélgetések, kiállítások és koncertek zajlanak az Északi tömb feldíszített alagsorában. „Beleszólunk!” volt a tavalyi év mottója, a beszélgetések a különböző státuszú és helyzetű emberek közéletbe való beleszólásának lehetőségei körül forogtak.

A kollégium kreatív programjai a „Spájz”-ban tömörülnek, legyen az filmvetítés, játék, vita, vagy kötetlen beszélgetés, ugyanis úgy gondolják, hogy egy ilyen térben elférnek a legkülönbözőbb ötletek is. Ráadásul, ha fel akarják pörgetni a diákéletet, csak le kell valamit emelni a jobb felső polcról…

 

[sam id="10" name="mnb2" codes="false"]