Október 27-én diáksztrájk az új Ftv. ellen

Október 27-én országos tiltakozó demonstrációt szerveznek a felsőoktatási törvény tervezete ellen a hallgatók. A tüntetés a Szalay utcában, az oktatási államtitkárság épülete előtt lesz.

A hallgatók a felsőoktatási törvény tervezetében szereplő “bujtatott tandíj”, vagyis a képzési költség ellen tiltakoznak, illetve a hallgatók röghöz kötése, vagyis az ellen, hogy a felsőfokú végzettséget szerzőknek külföldi munkavállalás esetén meg kéne téríteniük képzésük költségeit.

 

A Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának (HÖOK) értékelése szerint a tervezetben az önköltséges képzés és a hallgatói szerződés szerepeltetése nem alternatíva, és ez bújtatott tandíjnak tekinthető.

 

A koncepcióban az szerepel, hogy az államilag finanszírozott képzésben részt vevő hallgató a képzés megkezdése előtt szerződésben vállalná, hogy az állami támogatás fejében a végzése után meghatározott időtartamon belül, meghatározott ideig Magyarországon dolgozik. Példaként 10 év alatt 7 évet, 20 év alatt 15 évet említenek, és ennek nem teljesülése esetén az állami ösztöndíj formájában felvett és a képzés ellenértékeként a felsőoktatási intézménynek a képzésért befizetett összeget köteles visszatéríteni a diák.

 

Nagy Dávid, a HÖOK elnöke szerint a két javaslat elfogadhatatlan. A HÖOK küldöttgyűlésének állásfoglalása szerint a tervezet “figyelmen kívül hagyja a hallgatók szociális helyzetét, és a felsőoktatás állami finanszírozásának csökkentését az átlagos magyar családoknak kell megfizetniük vagy most, vagy úgy, hogy eladósodnak. A hallgatói ösztöndíjak – amelyeknek magukban kell foglalniuk a szociális és tanulmányi ösztöndíjakat – normatív alapon történő kiosztása az államilag támogatott hallgatók után a szociálisan hátrányos, így a megélhetésért küzdő hallgatók számának drámai emelkedését okozhatja a felsőoktatásban”.

 

A HÖOK elnöke elmondta, nincs hivatalos kommunikáció köztük és Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár között, aki ezek szerint egyeztetés nélkül készítette elő tervezetét. A hallgatók ezért országos tiltakozássorozattal fejezik ki elégedetlenségüket, szerdán több vidéki városban kezdődtek tiltakozások. A budapesti tüntetés a demonstrációsorozat csúcspontja lesz.

 

index.hu

[sam id="10" name="mnb2" codes="false"]