Jön az 1. Spájz Fesztivál!

Mi történik, mikor három fiatal lány összeül egy csésze kávéra és álmodozni kezd? Tető alá hoznak egy igazi nyár végi bulit, hogy még egy utolsó nagy élményben lehessen részünk az ősz beállta előtt. Töltsétek fel Ti is magatokat az 1. Spájz Fesztiválon!

Nagy öröm volt számunkra, hogy az országszerte ismert zenekarok mellett megjelenési lehetőséget tudtunk biztosítani kezdő előadók és vállalkozók számára is” – írják a Spájz Fesztivál szervezői, akik közül mindhármuknak ELTE-s kötődésük is van, hiszen jogi, néprajz és magyar szakon tanultak Egyetemünkön. Kneipp Virág, Korosa Petra és Sántha Fanni nem aprózzák el, hiszen erre a két napra koncerteket, vásárokat, kiállítást, kézműves-foglalkozásokat, kirándulást és egy könyvbemutatót szerveztek. Az esti fellépők között ott van a szintén ELTE-s tagot számláló Folksteps (akikkel mi is interjúztunk már), a Kaláka, a Csángálló, a Pali&Pali, Várkonyi Csibészek, Resti Kornél és a PásztorHóra együttesek is.

A Spájz három főszervezője

Mindezeken túl egy művészeti pályázatot is meghirdettek a lányok. A nevezőknek az ugyancsak ELTE BTK-s hallgató Köves Ágoston szövegei alapján kellett olyan spájzlakókat megalkotniuk, mint Firingyilló, Szűkmagú Ornánc vagy Vicsóka. A technikát nem szabták meg, lehetett fotózni, rajzolni, festeni vagy akár kollázst készíteni, a kész alkotásokat pedig szeptember 4-5-én állítják ki a fesztivál helyszínén, Nagykovácsiban.

És hogy miért jó buli a Spájz Fesztivál? Hát spájzolásra, hogy őszre is megmaradjon mindaz a csoda, amit nyáron átéltünk. Ahogy a szervezők mondják: „Ha voltál már a nagyi spájzában, akkor tudod, hogy milyen szűk hely, s mégis mennyi jót s finomat tud rejtegetni! Sosem hagyod el a kamrát anélkül, hogy ne lennél tele. A mi Spájzunk sem óriási, de sok jó ember kis helyen is elfér! Ezen felül pedig dugig tömheted magad művészettel, zenével, jókedvvel, nevetéssel, apró fesztiválélménnyel! Csatlakozz hozzánk szeptember 4-én a hétvégére, s raktározd el az ott szerzett emlékeket az őszi szürkeségre, s téli fagyokra.”

Csatlakozzatok Ti is a közös spájzoláshoz! Jegyek a fesztiválra itt kaphatók, a teljes programot pedig itt találjátok.

Fotók: Spájz Fesztivál

[sam id="10" name="mnb2" codes="false"]