Számos izgalmas rendezvénnyel ünnepli meg az egyetem, hogy három félév után ismét találkozhatnak hallgatói és oktatói. A skandináv nyelvek, a sport, a színház és a zene iránt érdeklődők biztosan nem maradnak program nélkül szeptember elején. Ajánlónkat olvashatjátok.
Szeptember 2. 16:00–22:00: Vendégségbe hív a GTK
ELTE Q épület (Rákóczi út 7., megközelíthető a Múzeum körútról a Trefort-kertből)
A karrá alakult Gazdaságtudományi Intézet ünnepséget rendez, ahová a szervezők minden érdeklődőt szeretettel várnak. A rendezvényt kötetlen formában, szabad téren tartják meg. Regisztrációra az alábbi linken van lehetőség, további információkat a partiról pedig korábbi cikkünkben találtok.
Szeptember 2. 17 óra: Tanítsunk Magyarországért! Tájékoztató a mentorprogramról
Online
A Microsoft Teams felületén kaphatnak az érdeklődők tájékoztatást a Tanítsunk Magyarországért! mentorprogramról, melynek keretében a féléves felkészítő tárgyat elvégző hallgatók hátrányos helyzetű Pest és Nógrád megyei településeken élő 6–8. osztályos tanulókat mentorálhatnak. A kurzusra olyan nappali tagozatos hallgatók jelentkezését várják, akiknek legalább még négy félévük van hátra tanulmányaik befejezéséig az ELTE-n. A mentorálás félévében a hallgatók havi 30.000 Ft ösztöndíjat, a tanulók költségeire pedig havi 10.000 Ft költőpénzt kapnak. Emellett a mentorok a MÁV vonatain teljes körűen, a Volán buszjáratain pedig Pest és Nógrád megye területén térítésmentesen utazhatnak. Az online fórumhoz az itt található linken csatlakozhattok, bővebb tájékoztatást a programról pedig a Tanítsunk Magyarországért! oldalán olvashattok.
![Tanítsunk Magyarországért!](https://www.btk.elte.hu/media/07/db/6485e038a88757485df22ea2cd36cdbab6c9151593ad83c3f4b345abe710/tanitsunk-magyarorszagert-thumb.png)
Szeptember 3. 10:00–12:00: Tanévnyitó
ELTE Aula Magna és online
Az egyetem 387. tanéve hagyományosan a Szenátus ünnepi közgyűlésével kezdődik. Az eseményen személyesen védettségi igazolás birtokában lehet részt venni, az ülőhelyek száma korlátozott. Természetesen azok sem maradnak le az ünnepségről, akik nem lehetnek jelen a díszteremben, hiszen ők a külön teremben elhelyezett kivetítőn, az ELTE Facebook-oldalán, illetve az egyetem honlapján online követhetik az eseményt.
Szeptember 3. 19:00–23:00: A skandináv kultúra éjszakája a BTK-n
ELTE BTK, R épület (Rákóczi út 5.)
A programsorozatban az ELTE BTK Skandinavisztika Tanszéke nemcsak szervezőként vesz részt, hanem a helyszínt is biztosítják. 19, 20, 21 és 22 órai kezdéssel a résztvevők játékos formában tanulhatnak svéd, dán és norvég nyelveket.
![A skandináv kultúra éjszakája](https://media.port.hu/images/001/386/749x421/264.jpg)
Szeptember 6–10.: „Szabad a sport” – ELTE Sport7
ELTE Bogdánfy úti Sporttelep
Ahogy korábban mi is beszámoltunk róla, a tanév a szokásokhoz híven az ELTE Sport7-tel indul, melynek keretében idén több, mint negyven sportágat próbálhattok ki. Az edzések fő helyszíne a Bogdánfy út 10. szám alatti sporttelep, a további helyszíneket, csakúgy, mint a részletes órarendet, a Facebook-eseményben fogják közzétenni. A rendezvény ingyenes, de a BEAC oldalára történő regisztrációhoz kötött.
![Lehet, hogy egy kép erről: , szöveg, amely így szól: „2021. SZEPTEMBER 6-10. FŐ HELYSZÍN BEAC 1117 Bogdánfy น. 10/Ð. ViWA BEMUTATJA VITAMINWATER ELTE ELTE SPORT FUTSAL I KÉZILABDA I KOSÁRLABDA LABDARÚGÁS RÖPLABDA VÍZILABDA BOX JIU-JITSU KARATE KICK-BOX KUNG-FU MUAY THAI ALAKFORMÁLà GERINCTRÉNING PILATES ZUMBA ZSÍRÉGETŐ EDZÉS ARGENTIN TANGÓ HASTÁNC| HIP-HOP MODERNTÁNC FUNKCIONÁLIS KÖREDZÉS SÚLYZÓS INTERVALL EDZÉS TRX AERIAL HOOP AERIAL HAMMOCK & SILK ATLÉTIKA BALANCE CHEERLEADING I DARTS FALMÁSZÁS I JÓGA KAJAK KAJAK-KENU POLEFITNESS SAKK SPINNING SUP TÁJFUTÁS TERMÉSZETJÁRÁS ÚSZÁS FUTÁS KERÉKPÁR| TRIATLON VÍVÁS ASZTALITENISZ| TOLLASLABDA CSAPATSPORTOK KÜZDŐSPORTOK AEROBIK TÁNCOK ERŐNLÉTI EDZÉSEK EGYÉB SPORTOK AZ INGYENES RENDEZVÉNYÜNK RÉSZLETEI, ÓRARENDJE A FACEBOOK-ESEMÉNYBEN: ÜTŐS SPORTOK ELTE SPORT7 2021”](https://scontent-vie1-1.xx.fbcdn.net/v/t1.6435-9/233477454_10159637764242065_6973171612384628286_n.jpg?_nc_cat=103&ccb=1-5&_nc_sid=340051&_nc_ohc=Wha5aQeSpM0AX9wD1Gp&_nc_ht=scontent-vie1-1.xx&oh=c2425064db17355350e5f6e3466db4af&oe=61564864)
Szeptember 7–10.: A visszatérés ünnepe – Trefort-kert Offline
ELTE Trefort-kert
Négynapos fesztivállal indul az év a bölcsészkaron. A hallgatókat és oktatókat a zenei programok mellett színházi előadások, kerekasztal-beszélgetések és kiállítások is várják. Szeptember 8. és 10. között a 18:00 utáni koncertek és az azt követő események látogatásához karszalag szükséges, melyet a védettségi igazolás bemutatását követően lehet átvenni.
![](https://www.btk.elte.hu/media/e6/1a/6727805105d0b0ee0d100c8aebec8a10306e3c5dd20b3f689812472f04c7/elte-trefort-plak%C3%A1t-programos-web.jpg)