Álomkarrier az álommagazinnál – 5 évad után véget ért a The Bold Type

Az ötödik évaddal véget ért az ízig-vérig mai, huszonéveseknek szóló rétegsorozat, a The Bold Type. A 2017 óta a Freeform csatornán futó alkotást a Netflix is megvásárolta, ami által végül tömegekhez is eljutott. A könnyed, humoros, néhol túlságosan is extrém sorozat az Y generációt foglalkoztató személyes kérdésfelvetéseket, valamint a manapság legtöbbet felmerülő társadalmi, közéleti problémáit tematizálja. A The Bold Type azonban nemcsak témaválasztásaiban, hanem – legfőképp – a női karakterek és viszonyok ábrázolásában igazán különleges.

A The Bold Type három huszonéves lány életét és karrierjét mutatja be egy New York-i divatmagazinnál, a Scarletnél. Jane, a tehetséges, feltörekvő író, Kat, a közösségimédia-igazgató, aki merész és közéletileg meghatározó tartalmat akar előállítani, és Sutton, aki még keresi az útját, de mindent megtenne azért, hogy stylist lehessen. A Scarlet legalább olyan meghatározó „karakter” a sorozatban, mint a három lány. A hozzá kapcsolódó értékeket Jacqueline Carlyle, a határozott, de jószívű főszerkesztő testesíti meg, aki egyedül építette fel ezt a médiabirodalmat.

A Scarlet magazin mint munkahely, habár sok szempontból kiszínezett és nem a médiavilág valóságát mutatja be, de pont ezzel a pozitív túlzással harcol a filmekben és sorozatokban megjelenített negatív médiaarchetípusok ellen, a kegyetlen főszerkesztő ellen, aki éhbérért dolgoztatja az újságíróit, és csakis az egyre növekvő olvasószám érdekli, az ellen az érthetetlen elgondolás ellen, hogy a lenézett munkaerő szívesen dolgozik egy ilyen médiumnak csupán a presztízs miatt, a fizetés pedig nem is érdekli őket. Sarah Watson producer Joanna Colesszal, a Cosmopolitan magazin főszerkesztőjével közösen alkotta meg a Scarletet. Coles a sorozat végéig részt vett a kreatív folyamatokban executive producerként.

Forrás: Variety

Nem kis vállalás a női divatmagazinokat új színben megmutatni, és elvetni azokat a régimódi berögződéseket, hogy egy ilyen produktum csakis felszínes cikkeket közölhet, hogy egyféle szépségideált reklámozhat. Az első évad központi témája, hogy lehet-e, és ha igen, hogyan egy női magazin politikai felhangú, jelenhetnek-e meg náluk komoly tudósítások? Ezt a kérdésfelvetést is valós divatmagazinok inspirálták, egyrészről a Teen Vogue egyik írója, Lauren Duca, aki vezércikkben írt arról, hogyan manipulálta Donald Trump Amerikát, másrészről pedig a Cosmopolitanben megjelent Ivanka Trump-interjú.

A sorozat legnagyobb előnye, amiben rengeteg más alkotás közül kiemelkedik, a három barátnő közötti kapcsolat megjelenítése. Ritkán látható a filmekben olyan női barátságábrázolás, ahol a tagok nem versenyeznek egymással, nem féltékenyek egymásra, nem próbálják meg elvitatni és lekicsinyelni egymás sikerét, hanem feltétel nélkül támogatják a másikat, de mégis kritikusak egymással, és őszintén kibeszélik a problémáikat, amivel segítenek egymásnak fejlődni. Watson elmondása szerint: „Olyan női kapcsolatokat akartam bemutatni, amilyenek az én életemben is vannak. Olyan női vezetőket akartam látni, amilyenekhez nekem is volt szerencsém. A saját tapasztalatom szerint a nők tényleg segíteni akarnak egymáson, legalább is az én életemben jelenlévők mindenképp. Úgy érzem, az ilyen kapcsolatok nincsenek gyakran ábrázolva. Szerintem épp itt az ideje, hogy ilyen karaktereket és példaképeket mutassunk be. A női barátság pozitív hatásának ábrázolása nagyon fontos volt számomra.”

Forrás: Vanity Fair

A The Bold Type a címéhez hűen merészen állít különböző, az (amerikai) társadalmat foglalkoztató közéleti és személyes témákat egy-egy epizód vagy évad középpontjába. Jane szemén keresztül láthatjuk a mellrák és a masztektómia hatásait, a karrierépítést és feminizmust. Katet végigkísérhetjük, hogyan lesz egyre tudatosabb, és hogyan meri egyre bátrabban képviselni a véleményét politikai kérdésekben, mint például a bevándorlás, a kisebbségek helyzete és a börtönviselt emberek társadalomba való integrációja, valamint ahogy a magánéletében felfedezi a szexuális orientációját. Sutton kapcsán pedig többek között a fegyvertartásról, a függőségről és a vetélésről beszélhetünk. Viszont a negatívumok is ezekből a bevállalásokból származnak, egyszerűen túl sok témát vetnek fel a készítők, amiknek a legtöbb esetben mindössze egy 45 perces részt szántak. Ilyen rövid idő alatt lehetetlen alaposan körbejárni ezeket a témákat, és nem is tudnak több szemszöget bemutatni, sok esetben egyáltalán nem árnyalják a kérdéseket.

A The Bold Type kellemes szórakozást ígérő sorozat, kikapcsol és leköt, de nem fél attól sem, hogy kemény kérdéseket tematizáljon. A hangulat, a szereplők felfogása és életvitele nagyon mai, az Y generáció bizonyosan magára ismerhet a karakterekben.

Forrás: Hollywood Reporter, Popsugar

[sam id="10" name="mnb2" codes="false"]