A KisPrésház Praemium művészeti estek sorozatában a magyar művészeti-kulturális élet jeles alkotóit látja vendégül. Ennek az október 29-ei alkalmán volt szerencsém megtekinteni, ahol Terék Anna költővel találkozhatott a közönség. A moderátor Dúll Kata volt.
A beszélgetés elején megtudtuk, hogy Terék Anna több kötete is górcső alá került, Dúll Kata pedig külön kiemelte, hogy a költőnő írásait nagyban befolyásolja az újvidéki származása és a jugoszláv háború emléke.
Az esemény elején rögtön egy izgalmas kérdés merült fel: melyik volt Terék Anna első verse, emlékszik-e rá esetleg. Meglepő válasz érkezett: egy szonett. Terék Anna kiemelte, hogy szerinte kifejezetten borzalmas lett az első alkotása, ami egy időre el is vette a kedvét az írástól.
Dúll Kata itt felvetette azt a kérdést, hogy mit is tarthatunk igazából költészetnek. A költőnő válaszának megértéséhez távolabbról kell indulnunk, mivel Terék Anna polgári foglalkozása iskolapszichológus, és elmesélte, hogy mikor olyan helyzetbe kerül a munkája során, hogy a gyerekek, akikkel foglalkozik – akik alapesetben sajnos nagyon rossz körülmények közül jönnek –, gurulnak a földön a nevetéstől, az számára már maga a költészet.
Felmerült a kérdés, hogy a környezetében hallott mondatokat fel szokta-e használni, de első körben határozottan kijelentette, hogy a gyerekektől hallottakat nem, inkább őket biztatja írásra, azonban volt már olyan eset, hogy megkérdezett valakit, esetleg beleírhatná-e a gondolatait az egyik munkájába.
Mivel Terék Anna mind drámában, mind lírában alkot, Dúll Kata neki is szegezte a kérdést, hogy melyik területen érzi biztosabbnak magát. Anna gondolkodás nélkül rávágta, hogy a versben, mivel érzése szerint a drámát tanulni kell, és sok szenvedéssel jár. Persze kiemelte, hogy nincs annál jobb érzés, mikor megtérül az ilyen területen befektetett munka, de rögös út vezet odáig.
Ezek után előkerült Terék Anna két kötete, a Halott nők: versek, és a legfrissebb munkája, a Háttal a napnak. Mindkét mű valamilyen szintű traumafeldolgozáson alapszik. Az első háborús traumákkal foglalkozik, az utóbbival pedig a költő egy sokkal személyesebb emlékébe kapunk betekintést, hisz az az édesapja alkoholizmusát és kettejük viszonyát dolgozza fel.
A beszélgetés későbbi szakaszában részleteket hallhattunk a Háttal a napnak kötetből, és apró betekintést nyerhettünk Terék Anna munkafolyamatába. A költő felvázolta előttünk, hogy majdnem minden esetben a saját életéből merít, nem reflektálni akar a világ eseményeire, hanem önnön élményeit önti szavakba. „Nem fogok csak azért a kisebbségek helyzetéről írni, mert már régen írtak a kisebbségekről”. Így hát a Háttal a napnak kötetben is sok bensőséges képet kaphatunk az édesapja halála előtti hetekről-hónapokról, beszélt arról, hogy milyen sok gyógyszert szedett, de mindezeket közvetve szemlélteti, lírai karaktereken keresztül. Mindezek mellett kiemelte, hogy a költőket sokszor traumákkal azonosítják, azonban véleménye szerint ettől senki nem lesz különlegesebb. Hisz minden embernek volt már valami megrázó élménye élete során, kinek több, kinek kevesebb, de vannak emberek, akik tudnak erről írni, és vannak, akik nem.
Szóba került Terék Anna vallásossága is, mellyel kapcsolatban hosszan fejtegette, hogy bár ő vallásos családban nőtt föl, és magát is annak tartja, mégsem tartozik kifejezetten egy intézményesített egyházhoz, ő a vallásosságot sokszor pszichológiai szempontból közelíti meg. Elmesélt egy érdekes tanulmányt, amely alapján az istenkép visszavezethető a családi háttérre: például ha valaki kedves istent képzel el magának, akkor összetartó, támogató szülei voltak, ha valakinek nincs hite, akkor valószínűleg nem olyan emberek vették körül, nem tudtak neki olyan szeretetet nyújtani, amire szüksége lett volna.
Dúll Kata megkérdezte, hogy mit üzenne a fiatal énjének, min változtatna. Terék Anna egyszerű választ adott: ne idegeskedjen annyit. A saját tapasztalatai alapján a húszas éveit végigidegeskedte, minden miatt aggódott, „mi lesz belőle, nem megy le a hasa”, de úgy vette észre, hogy harmincas éveikre az emberek egy kicsit megnyugodnak. Megtalálják a saját útjukat, megelégednek a testükkel, önmagukkal. Véleménye szerint az emberek mindent túlgondolnak, túl sok mögöttes tartalmat látnak olyan dolgokban, amiket sokkal egyszerűbb szemszögekből, vagy abból sem kéne vizsgálni.
A beszélgetés végéhez közeledve Terék Anna felolvasott egy verset a kötetéből, amit mindenki lélegzet-visszafojtva hallgatott. Valószínűleg nem voltam vele egyedül, hogy meghozta a kedvem a Háttal a napnak elolvasásához.
Az utolsó téma a fordítás volt. A költőnő kifejtette, hogy a karantén alatt nem igazán ment neki az írás, ezért belevetette magát különböző regények és egyéb szövegek fordításába. Elmondása szerint sokszor „irigységből” fordít, mert az adott munkát nagyon jónak találja, és számára mindig meglepő, hogy ha valaki az ő egyik művét akarja más nyelvre lefordítani, mert legtöbbször a saját alkotásait nem igazán tartja erre érdemesnek.
Összességében végtelenül érdekes, izgalmas esten vehettem részt, Terék Annát pedig minden résztvevő egy rendkívül életigenlő, őszinte, szimpatikus embernek ismerhette meg.
Kép: Prae.hu
