Az igazgató és a felügyelő: történetek a Metropolitan Operáról

Nem sokkal azelőtt fejeztem be Rudolf Bing és Krénusz József visszaemlékezéseinek elolvasását, hogy a Metropolitan Opera jelenlegi vezetősége múlt szerdán bejelentette: a járványhelyzet miatt törölni kénytelenek a teljes 2020-2021-es évadot. Élő előadások híján pillantsunk vissza a Met múlt századi működésébe a fent említett két gentlemen szemén keresztül!

Rudolf Bing (fotó: glyndebourne.com)

Az osztrák származású Rudolf Bing 1950 és 1972 között, 22 éven át vezette a New Yorki operafellegvárat, a társulat költözése a 39. utcából a ma otthont adó Lincoln Centerbe is az ő igazgatósága alá esett. Két memoárt írt, az elsőt 1972-ben jelentette meg, melynek az 5000 este a Metropolitanben címet adta. Ebben részletgazdagon ír ifjúkoráról, arról, hogyan került kapcsolatba az opera műfajával, hol, mely városokban dolgozott a Met előtt, és arról is, hogyan került az igazgatói székbe. Az 1982-ben megjelent magyar kiadás, mely Haász Kata és Gergely Péter fordításában készült, 322 oldal hosszú, 28 fejezetet tartalmaz. A fejezeteknek nincs külön címük, csak a sorszám olvasható, ami jócskán megnehezíti az olvasó dolgát, ha utólag akarna egy sztorit visszakeresni. A könyv elvétve tartalmaz egy-egy fekete-fehér képet, többek között a szerzőről, a feleségéről, helyszínekről, és néhányat a kiemelt művészekről, de nagy részben a szöveg dominál.

Bing választékos nyelvezetet használ, ezzel együtt az egész művet töménység jellemzi a nevek, leírások és darabok tömkelege miatt (egyszerre néhány tíz oldalnál többet nem érdemes elolvasni, mivel gyorsan összefolyhatnak az események az ember fejében). A könyvben emlegetett személyekről alkotott véleményét sem rejti véka alá, nyílt, egyértelmű szavakkal osztja ki volt kollégáit vagy munkatársait, de a művészekről is egyenes szavakkal ír. Giuseppe Di Stefanóról, a 20. század egyik legjelentősebb tenorjáról például így fogalmaz: „Az egyik legfegyelmezetlenebb, legszeszélyesebb művész, akivel a Metropolitanben együtt kellett dolgoznom, egyben egyike volt a legpazarabb tehetségeknek is.”

A Metropolitan Opera napjainkban (fotó: untappedcities.com)

Bing könyvében helyet kapnak az igazgatósággal járó feladatok, különösen a pénzügyek és az évadtervezés körüli nehézségek leírása. Pályafutása során előfordult olyan abszurd helyzet, mikor két kollégája, egymásról nem tudván, egy időben kérte meg, hogy írjon levelet a másik számára. Majd a választ is rábízták, így Bing valójában jó ideig saját magával levelezett… Hasonló vicces-képtelen helyzet állt elő, mikor ugyanazon darabot két karmester vezényelte eltérő időben: „Egy példa: Schippers betanította a Luisa Millert, és néhány jelentéktelen húzást eszközölt, majd Cleva {…} ragaszkodott a húzások visszaállításához, ami kellemetlen volt a szereplőknek, az énekkarnak, mindenkinek. Aztán évad végén Schippers visszajött és ugyanazt újra kihúzta.” Igazgatóként élmény lehetett egy ilyen helyzetben csillapítani a kedélyeket…

Krénusz József visszaemlékezéseit Csermák Zoltán rendezte két kötetbe. A Metropolitan Opera – Kulisszatitkok címet viselő a második, ami Krénusz nyomán készült, de ennek megjelenését a forrás sajnos már nem érhette meg. Krénusz 1956-ban, 20 évesen emigrált New Yorkba, itt diplomázott, de már egyetemi évei alatt jegyszedőként dolgozott a Metben, ahol 40 évig maradt, és vezető nézőtéri felügyelővé vált. A visszaemlékezéseiről szóló kötet „emberközpontú”, azaz személyekhez, és nem helyekhez vagy helyzetekhez kötődnek az egyes fejezetek. Csermák csoportosította a visszaemlékezéseket, külön részt kapnak a sztárokat, a kulisszában dolgozókat, a Metben szereplő és a New Yorkba kivándorolni kényszerült magyarokat bemutató szövegek. Hangneme igen közvetlen, könnyen követhető, talán Bing megbocsát, ha azt mondom, az övénél egyszerűbb olvasmány.

Csermák Zoltán, Rost Andrea és Krénusz József a Met előtt (fotó: a könyvből fotózva)

Kiemelkedő fejezet a kritikusokról szóló visszaemlékezése – hiszen kritikusokról nem szoktak kritikák születni. Említ jó és rossz példát is, hangsúlyozza, hogy egy kritika akkor megfelelő, ha megalapozott, az írója jól felkészült, és a szakmában jártas. Így nem kerülhetne sor olyan esetre, mint ami Clive Barnes tánckritikussal történt, akinek elkerülte a figyelmét, hogy változás történt az aznap esti programban. Másnap megjelenő írásában azonban mégis az elmaradt előadást és a szólótáncos Eleonor D’Antuonót ócsárolta. Három nappal később meg is kapta a magáét a balerinától, mikor az egy közös estélyen széles mosollyal odasétált az újságíróhoz is: »Őszintén gratulálok írásához, és ez a megjegyzésem« – mondta, majd a pohár pezsgőt a kritikus szeme közé zúdította.”

Elmondható, hogy a két könyv nagyon jól kiegészíti egymást: Rudolf Bing tömör, működésről, háttérmunkáról szóló, olykor száraz beszámolóit Krénusz inkább könnyedebb, nagyrészt művészekről szóló írásai lazítják. Bing írása átfogó korrajz is egyben, hiszen impresszáriói munkássága nem a Metnél kezdődött, előtte több színháznál és operafesztivál létrejöttében is közreműködött, az Edinburgh Operafesztivál alapításában is nagy szerepet vállalt. Értékes visszaemlékezést hagyott hátra, mely egyfajta „tankönyv” is lehet a szakma számára. Krénusz József és Csermák Zoltán könyve pedig igazi csemege, ahogy azt Csermák a bevezetőben megfogalmazza: „Az Olvasó egy tehetséges honfitársunk ízes történeteit ismerheti meg”.

Kiemelt kép: A Metropolitan Opera nézőterének mennyezete (fotó: Metropolitan Opera)