„Új Közjáték” – Kísérleti Filmetűd pályázati felhívás

A Hamvas Béla Hagyatékkezelő és az Aster Film pályázatot hirdet 50 évnél fiatalabb filmalkotóknak, 5 perces kísérleti filmetűd elkészítésére, „Új Közjáték” címmel. A kísérleti sorozat célja, hogy a leírt gondolatok képpé váljanak, az írott szó és a mozgókép találkozásából új művészeti érték szülessen, Hamvas Béla életművéhez méltóan.

A filmetűdökben a magyar- és világirodalom, valamint az egyetemes filozófia jelentős gondolkodóitól származó írásokat kell értelmezni filmes (vagy animációs) eszközökkel oly módon, hogy kép és szöveg egysége létrejöjjön. A szakértők által kiválogatott és megvalósításra javasolt szövegekből a www.hamvasbela.hu oldalon a „Pályázat” fül megnyitását követően választhatnak a pályázók. Itt található meg a pályázati adatlap is. Az 5 perces kísérleti filmetűdök megvalósítására részenként 500-600.000 forintot, tárgyi, szükség esetén technikai eszközöket biztosít a Hamvas Béla Hagyatékkezelő Nonprofit Kft. és az Aster Film.
A kitöltött, aláírt, beszkennelt pályázati adatlap beküldési határideje: 2020. március 10.

A következő e-mail címre várják a pályázatokat, ahol a pályázattal kapcsolatos kérdéseket is fel lehet tenni: hamvashagyatek@gmail.com

Nevezési díj nincs.
A pályázatokat a Hamvas Béla Hagyatékkezelő által kijelölt filmes szakemberek bírálják el, és a pályázati eredményeket 2020. április 1-ig hozzák nyilvánosságra a www.hamvasbela.hu weboldalon. Minden további információ is ezen az oldalon olvasható majd.
A legjobbnak tartott szinopszisok rendezőivel személyes konzultáción egyeztetnek a megvalósítás részleteiről.
Az „Új Közjáték” 5 perces filmes etűdsorozat alapja és előzménye az 1990-es évek elején az MTV/ Fiatal Művészek Stúdiójában készült Közjáték sorozat volt, melyekből részletek megtekintésére lehetőséget biztosítanak a pályázni szándékozóknak 2020. február 16-án vasárnap 18 órakor a Babérliget Könyvesbolt és Rendezvényközpontban. (Budapest, VII. kerület, Kertész utca 29.)

Facebook esemény: itt.

[sam id="10" name="mnb2" codes="false"]