Fontos témáról beszél a Botrány (Bombshell, 2019), de inkább olyan, mint egy kötelezően elvégzett házi feladat: meg van csinálva, de ahogy elkészítettem, el is felejtettem.
Ezt természetesen magára a témára, illetve a film szereplőgárdájára értem. Utóbbiról szólva, valóban napjaink legjobb színésznői közül kerültek ki, és remekül is játszanak. A Botrány témája pedig azért releváns, mert Roger Ailes alakjához köthető, aki a Fox News csatorna vezetője volt, és aki bizonyíthatóan, visszaélve hatalmával, szexuálisan zaklatta több női alkalmazottját is. A történet viszont nem, vagy inkább részben szól a Ailes-ról, helyette azokat nőket mutatja be, akik még a metoo-korszak előtt álltak ki azzal, hogy szexuálisan zaklatták őket.
A Botrány három fő szálat mozgat. Talán a legfontosabb ezek közül Gretchen Carlsoné, aki elsőként (Nicole Kidman) indított polgári pert a Fox News vezetője ellen abban a reményben, hogy mások is mellé fognak állni. Eközben Megyn Kelly (Charlize Theron) a csatorna egyik legfontosabb műsorának hírbemondójaként kerül némi összetűzésbe az elnökjelölt Donald Trumppal, és egy harmadik szálon – egyébként a filmhez kitalált karakterként – Kayla Pospisil (Margot Robbie) kerül a középpontba, akin keresztül láthatjuk, hogy Ailes hogyan gondolkodik a csatorna irányításáról.
A film alapvetően ezzel a három cselekményszállal foglalkozik, és folyamatosan váltakoztatja azokat. Néhány esetben megpróbálkozik A nagy dobás meg Az alelnök által bevetett, a negyedik falat megtörő módszerrel, amikor Megyn Kelly megszólítja a nézőt, azonban ezt eléggé következetlenül használja. A film első felében jól működik a koncepció, lendületesen halad a cselekmény és tisztázza a karakterek motivációit, viszont a második felétől a rendező, Jay Roach érezhetően nem tudja fenntartani az érdeklődést. Talán azért sem, mert nem sikerül belecsempészni semmilyen drámai feszültséget, összeütközést a karakterek közé.
Emiatt jellegtelenre sikerült a Botrány, pedig szeretne beszélni a szexuális zaklatás, a pereskedés, a média világáról is, de igazán erőteljes rendezői és forgatókönyvírói elképzelés hiányában egyikről sem tud semmi érdemlegeset elmondani. Legalábbis semmi olyat, amit már ne láttunk vagy hallottunk volna korábban. A három főhősnek kevés jelenete van együtt, nyilván az volt az ötlet, hogy a nők közötti láthatatlan rezonálást adja át a film. Vagyis hogy mindegyikükkel történt valami a múltban, amiről nem beszélnek, mégis létezik köztük ez a megfoghatatlan összefonódás. Egyébként nekem tetszett a filmben, hogy akar valamit közölni, amit meg is mutat a sztori, azonban nem képes kellőképpen erőset és érdemlegeset mondani semelyik problémáról.
A Botrányt viszont lehet dicsérni amiatt, hogy ugyan egyértelműen leteszi a garast az egyik oldal mellett, de Roger Ailes (John Litgow) figuráját nem magának az ördögnek ábrázolja. Egy nagyhatalmú fickóként jelenik meg, aki csúnyán visszaél hatalmával, azonban kap egy érdekesebb motivációt is, nevezetesen, hogy azt akarja, hogy a szebb nők miatt minél többen nézzék a műsorát. Ennél persze továbbmegy, és nem akarom védeni, de ez motiváltság elgondolkodtató. Valljuk be, nem ezt csinálja bármelyik kereskedelmi csatorna a műsoraiban, vagy bármelyik reklám, amikor valamilyen terméket szeretne rátukmálni az egyszeri fogyasztóra?
A színészekkel kezdtem, velük is fejezem be. Charlize Theron kiváló, karizmatikusan hozza figuráját, Margot Robbie is remekel, képes humort beletenni a fiatal és ártatlan Kayla karakterébe. Nicole Kidman halványabb volt, bár természetesen jól hozta figuráját. John Lithgow is jól hozta bunkó és hatalmas egóval rendelkező Ailes-t.
A Botrány tehát egy erősen közepesre sikeredett film, amelyből hiányzik az átütő erő. Azt hiszem, az ilyen filmre mondják, hogy nagyobb a füstje, mint a lángja.
A képek forrása: rollingstone.com, imdb.com
