Az udmurt nyelv napja

2001. november 27-én fogadták el az Udmurt Köztársaság államnyelveiről és más nyelveiről szóló törvényt. Ettől kezdve az Udmurt Köztársaságban két hivatalos nyelv van: az udmurt és az orosz. Ennek a jeles eseménynek az alkalmából a Finnugor Tanszéken az udmurt nyelvről és kultúráról beszélgettünk, magyar és udmurt nyelven.

Elsőként arról hallhattunk egy előadást, hogy a fiatalok körében kik a népszerű udmurt vloggerek és bloggerek. A legismertebb Bogdan Anfinogenov költő és énekes, aki létrehozta a DART nevű VK-oldalt (orosz Facebook), ahova a kultúra terjesztése céljából szabadon lehet verseket és prózákat küldeni, és ezek mindenképpen megjelennek. Az MTV Udmurtia csatornára pedig udmurt nyelvű tartalmak kerülnek fel, például a nemrégiben előkerült Maugli rajzfilm is. Másik neves személyiség Vera Trefilova, aki pszichológiai és szexológiai témákban szokott írásokat közölni. Instagram-oldalán különböző kihívásokat szokott adni követőinek, nyáron például arról kért szövegeket, hogy kinek mit jelent Udmurtia. Az előadó, Szása egyik barátnője a tea, a szauna és a méz illatain keresztül írta le hazáját.

Udmurt vendégeink bemutatkozás közben meséltek identitásukról és annak megőrzéséről. Ugyanis Oroszországban az orosz–udmurt vegyes házasságokból születő gyermekek számára gyakran nem támogatják az udmurt nyelv használatát, mivel úgy gondolják, hogy az orosszal jobban lehet érvényesülni, emiatt pedig a kihalás közelébe sodródott a kisebb nyelv. Ezért fontosnak tartják a nyelvük és hagyományaik ápolását.

Ezek után a hallgatóság két részre oszlott, mivel kezdő és haladó nyelvórát is vehettünk anyanyelvi tanároktól. A kezdő csoportban megtanultuk a köszönéseket és pár alapkifejezést, illetve a magyar–udmurt nyelvrokonságot alátámasztó alapnyelvi szavakból is megismerhettünk párat.

Alap kifejezések, hasonló szavak és igeragozás

Alap kifejezések, hasonló szavak és igeragozás

Kaptunk áttekintést az udmurt popzenéről is. Rockzenei fronton hallgattunk egy kis Bobolenint, amit az udmurt Nirvanaként tartanak számon. Az indipop vonalról Jevgenyija Arkovától hallhattunk részletet. A rapszíntért MORT képviselte, aki saját szövegeiben saját fantáziavilágát jeleníti meg. Shoozymade sem maradhatott ki a válogatásból, aki a hazájában először alkotott trap műfajban. A hagyományok felfrissítésére jó példa post-dukes, aki népzenei hangzásokat kever elektronikus ütemekkel. Végezetül közösen énekeltünk a Lümü tüdü c. népdalt, és néptáncoltunk is krezs (hagyományos húros népi hangszer) kíséretében.

Összességében egy kellemes és élménygazdag délutánt tölthettünk el nyelvrokonaink társaságában, és sokat megtudtunk a hagyományos szokás- és hiedelemrendszerről, amely átalakult formában, de továbbra is átszövi az udmurt mentalitást.

Képek: Sziráki Zsófia, Merényi Vivien

[sam id="10" name="mnb2" codes="false"]