Sodródó Z-generáció – FOMO

A „FOMO – Megosztod, és uralkodsz” nemcsak a Z-generációról, de a mai Magyarországról is kíván beszélni. Célját több-kevesebb sikerrel, de eléri.

Hartung Attila filmjének középpontjában négy budapesti, jómódú családból származó fiatal fiú, Gergő (Yorgos Goletsas), Patrik (Bouquet Gergely), Bandi (Pokorni Ábel) és Ábris (Sipőcz András) áll. A fiúk különböző challenge-videókat készítenek, majd töltenek fel a videómegosztóra. Csatornájuk nagy népszerűségnek örvend az egész iskolában, így nem meglepő módon ők is elmennek az egyik osztálytársuk tartotta házibuliba. Ott találkoznak Lillával (László Panna), aki a fiúk történelemtanárának, János bának (Vincze Gábor Péter) a lánya. A buli elszabadul, készülnek a videók, de a Falka tagjai túllőnek a célon: ráveszik Gergőt, hogy feküdjön le a csúnyán berúgott, öntudatlan Lillával, s végül a fiú megerőszakolja a lányt. A felvétel kikerül egy facebook-csoportba, Lilla pedig a buli után eltűnik.

A FOMO komoly erőssége a vizuális stílusa. Hartung videoklipszerű jelenetekkel rántja be a nézőt a cselekménybe, ami rendkívül erőteljesen és hatásosan működik. A kiváló vágásnak és Hartung jó ritmusérzékének köszönhetően valóban remekül illeszkedik ez a stílus a Z-generációsok által megszokott, rövid ideig tartó tartalomfogyasztáshoz. A FOMO-nak viszont ez az előnye egyben a hátrányát is jelenti, ugyanis ebben a felpörgetett tempóban nem jut idő és hely a karakterek finomhangolására, sőt, valójában arra sem, hogy megértsük a motivációjukat. Ami egyfelől jó húzás, mert megmutatja egy kívülálló nézőpontját, aki maga sem érti a Z-generációsokat, azonban ezáltal a figurákkal való azonosulás lehetősége vész el teljesen.

FOMO1

A film középpontjában Gergő bűnhődéstörténete áll, az ő fájdalmát kellene megértenünk, azonban karakterfejlődése motivációjának hiányában eléggé zavaros. Amikor egy ilyen esemény, mint a nemi erőszak, megtörténik, utána elképesztően nehéz a főhőssel együtt tartani érzelmileg. Sokkal jobb karakterkidolgozással kellett volna ezt megoldani, mert így kevésbé érdekel a karakter sorsa. Hartungnak és társ-forgatókönyvírójának, Kerékgyártó Yvonne-nak némileg érthető a célja: megpróbálták a falig elvinni a Z-generációsok ábrázolását, amit mindenképpen sikerült megvalósítaniuk. Ezt úgy érték el, hogy a viszonylagosan pozitív karaktereket a Z-generációsok közül peremre állították, köztük Lillát is, aki a buli után felszívódik, Gergőék próbálják megkeresni.

Az alkotók azt a problémát szerették volna bemutatni, hogy a közösségi médiás felületek milyen hatást képesek kiváltani a mai fiatal nemzedékből. A film címe is erre utal, ugyanis a FOMO egy mozaikszó, a fear of missing out rövidítése, vagyis a félelem attól, hogy kimaradsz az éppen aktuálisan az interneten történő trendekből, eseményekből. Sok fiatal számára ugyanis semmi sem szent: simán megaláznak például hajléktalanokat egy jó videó és a népszerűség kedvéért, vagy éppen jó poénnak vesznek egy megerőszakolást.

FOMO2

Egyébiránt Hartungék víziója egy kicsit túl is lép a nemzedéki ábrázoláson, hiszen ahogyan a fiúk keresik Lillát, kisebb betekintést nyerhetünk a magyarországi létállapotba, illetve a társadalomba is. Ott van rögtön Gergő édesapjának a szerepe, akivel – pozíciójából adódóan – „nem érdemes kikezdeni”, vagy erre példa az előbb említett, hajléktalanokat alázó jelenet, amelyben egy arra járó férfi állítja le a fiúkat, aki egyébként a normalitást képviselné ebben a szituációban. A film mégis szinte őrültet csinál a férfiból, felmutatva egy olyan társadalom képét, amit nem érdekel a szolidaritás, és ami mindent beáldoz az azonnali haszonszerzésért. Ahogy a cselekmény halad előre, Hartung úgy vesz visszább a kezdeti stílusból, a found footage jellegű megoldásokat egyre inkább egy letisztultabb, bár kézikamerás stílus veszi át, amelyben lényegében egy városfilmet láthatunk, hiszen főhőseink keresztül-kasul barangolják körbe Budapest bulihelyeit és főbb nevezetességeit.

Mindenképpen ki kell emelni, hogy a FOMO bizonyos értelemben felfogható úgynevezett nemzedéki közérzetfilmként is, amely a magyar filmtörténet főleg 1970-es évekbeli egyik fő stílusa volt. Ez a fentebb soroltak miatt is állítható, valamint azért, mert az alkotók nagyon jó érzékkel csempésznek bele igencsak életszagú és életszerű megoldásokat filmjükbe. Ezt erősíti, hogy a karakterek természetesen viselkednek, egy-egy szituációban pedig a néző is felismerheti a magyarországi mindennapokat. A film befejezése az, ami még kívánnivalót hagy maga után, ugyanis eléggé teátrálisra és oktató jellegűre sikeredett, ráadásul nem bűnhődik meg eléggé a főhős, legalábbis elmarad az erkölcsi szembesítése. Emiatt a FOMO nagyon befejezetlennek érződik.

A színészek egészen jól játszanak a filmben, a fiatal szereplők nagyon természetesen és hitelesen működnek, és dicséret illeti Stohl Andrást, aki kellő karizmával adja elő a fia jövője fölött uralkodó édesapát.

A FOMO tehát témáját tekintve nagyon fontos és hiánypótló alkotás a Z-generációról. Jól összeszedett, bizonyos jelenetei nagyon hatásosak, vállalását pedig jórészt sikerült teljesítenie.

 

A képek forrása: magyar.film.hu, est.hu