Az aszketikus pap – Késelés Villával Kassák Lajosról

A Késelés Villával sorozat ismét megújult, az új koncepció első estjére hétfőn került sor a Nyitott Műhelyben. Kassák Lajosról Seregi Tamás esztétával és Mohácsi Balázs költővel, kritikussal beszélgetett Vida Kamilla és Csete Soma.

A Késelés Villával – a Vida Kamilla és Csete Soma által szervezett havonta jelentkező vitaestsorozat – legutóbbi, márciusi megújulása után ismét újabb oldalról próbálja megvilágítani az irodalom színterét. A korábbi „tematikus vitaestek” célja a már beágyazott irodalmi szereplők (szerzők, szerkesztők és irodalomszervezők) megszólaltatása volt a fiatal irodalmi közösséget érintő kérdésekben. Egy-egy témára fókuszálva (kiadói stratégiák, kritika és kánonképzés, középiskolai oktatás) olyan kérdések megvitatására nyílt tér, melyekről gyakran nem esik szó az irodalom mindennapos közbeszédében, viszont annak kimondatlan előfeltevéseit feszegetik. A legizgalmasabb részei a beszélgetéseknek számomra azok voltak, amikor egy-egy irodalmi szereplő a kérdések mentén nyíltan reflektált saját pozíciójára, valamint az irodalmat ma alakító hatalom- és egyéb struktúrákra. A mostani megújulás jegyében született esték célja nem tér el a korábbiakétól, azonban központi témák helyett egy-egy kanonikus, ám problematikus szerzőt „késelve” igyekeznek az est kérdezői felszínre hozni a már említett  szempontokat. Először Kassák Lajos került terítékre.

A beszélgetés a két meghívott vendég kedvenc Kassák-versének felolvasásával, majd a választás rövid indoklásával indult, így felszínre hozva a beszélgetőtársak személyes viszonyát az életműhöz. Mindketten a költő korai korszakából, a Hirdetőoszloppal-kötetből hoztak verset (Seregi Tamás a Himnusz címűt, Mohácsi Balázs a Fiatal lányok mennek át az utcahosszon címűt olvasta fel). Seregi Tamás indoklásában már itt előkerült az az esztétikai-kritikai szempont, ami az egész estét végigkísérte. Amellett érvelt, hogy Kassáknak ezt a korai, „avantgárd felé tartó” időszakát elhanyagolják, pedig – szemben mondjuk a számozott versekkel – itt még kevesebb az „unalmas melankólia és önsajnálat”, és kevésbé széttartóak a versek. Személyesen neki ez a magyar vershagyományban ritka, talán Petőfinél megfigyelhető, életteli, energikus, „fiatal csikó” költői póz az, ami szimpatikus itt. Mohácsi Balázs az általa hozott versben megfigyelhető széttartó időkezelésre hívta fel a figyelmet.

DSC_0120

Fotó: Herr Martin

Az este során számos szempontból körül lett járva Kassák költészete, irodalmi működése és a mai viszonyunk hozzá.  A beszélgetőpartnerek válaszaiból alapvetően egy egyéni, ám vonzó személyiségét, társaságszervező erejét maximálisan kihasználó költői életmodell rajzolódott ki Kassák Lajosról. „Nincsenek és nem is voltak soha Kassák-követők” – állították egybehangzóan a meghívottak. Habár Mohácsi Balázs költészetében is bevallottan fontos szerző Kassák (számos elemet használ verseiből saját műveiben), Mohácsi a Kassák-szövegekben megjelenő patetikus önhittséget folytathatatlannak tartja. Seregi Tamás Kassák költészetének önfejűségét emelte ki, és hiányolt mellőle egy jó szerkesztőt, aki „meghúzta” volna a verseit, azonban Kassák nem tűrt meg ilyet.

Ám ha követői nem is, irodalmi köre mindig volt. A hazai avantgárdot gyakorlatilag egymaga uralta le, és a középiskolai iskolai tanítási gyakorlat miatt (rajta keresztül tanítják az avantgárdot) a mai napig vele azonosítjuk ezt az irányzatot. Irodalomszervezőként lépett fel, számos lapot alapított (pl. Tett, Ma), nagyon ügyes volt a csapatszervezésben, embereket, híveket gyűjtött maga köré, akiket kihasznált.  Csete Soma nyíltan rá is kérdezett, hogy hogyan fér össze egy ennyire patriarchális szerep az alapvetően hatalomtagadó avantgárd gondolkozással. Seregi Tamás és Mohácsi Balázs itt is egyetértettek: az avantgárdban megfér a próféta, az aszketikus pap szerepe. Kassák mindig rajongótábort szervezett maga köré, ledominálta a közegét. Ez verseiben is megjelenik, sokszor ír T/1-ben, de sosem hiteles a szájából, a mi mindig ént jelent nála. Seregi Tamás megjegyezte, hogy ezért találta fel idővel, „mint fából vaskarikát”, a kollektív individuumot írásaiban. Mindezeken túl Mohácsi Balázs Kassák nemzetközi elismertségét is kapcsolatteremtő erejében látja. A meghívott vendégek fel is tették maguknak a kérdést, hogy Kassák Lajos nélkül egyáltalán elképzelhető-e a hazai avantgárd? Arra jutottak, hogy a nemzetközi trendek miatt mindenképp lett volna, de nagyon máshogy nézne ki. Kassák egy sajátos avantgárd-képpel dolgozott, ahogy azt Seregi Tamás röviden felvázolta. Alapvetően az expresszionizmusból merít, a futurizmust hamar elhagyja, a dadaizmust sosem fogadja el. A konstruktivista verselmélettel sem tud mit kezdeni. Persze ezek a viszonyok, és még sok más az életművében állandó változásban vannak, viszont néhány alapvető attitűdje rányomja a bélyegét nemcsak költészetére, hanem az egész akkori avantgárd közegre itthon.

Csakúgy, mint ahogy a középiskolai oktatásban megjelenő avantgárdra ma. Mohácsi Balázs több problémát is lát a hazai oktatási gyakorlattal: mivel Kassákon keresztül tanítják, így a neoavantgárd kimarad (ugyanis ő abban nem vett részt); zárványként van tanítva, mert Kassáknak nincsenek követői, és így vakok maradunk sok nyugatos költő avantgárd jellemzőire; valamint – egyetértve Seregi Tamással – sok irányzatot egyszerűen rossz rajta tanítani. Seregi Tamás elsőre egy pragmatikusabb álláspontot vett fel, véleménye szerint a baj ott van, hogy nincs idő az avantgárdra. Hiába van sok költőnek – főleg fiatalon – ilyen korszaka, amíg az oktatás egész életművek összefoglalásában érdekelt, sose lesz helye ezeknek az egy-egy költő szempontjából átmeneti korszakoknak a tantervben. Véleménye szerint az avantgárdot csak mű-, és nem szerzőközpontúan lehet tanítani, azonban Kassák útját állva ennek leuralja az emlékezetet.

DSC_0178

Fotó: Herr Martin

Összefoglalva tehát, most is sikerült felszínre hozni érdekes példákat az irodalmi önérvényesülésre, a kánon kialakulására, az irodalmat keretező és meghatározó működésekre. Mégis némiképp hiányérzetem volt az este végén. Egy kanonikus szerző központba állítása ugyanis, habár sok tanulsággal is szolgált, sokszor félrevitte a beszélgetést. Egyrészt a meghívott vendégek válaszaikban nagyon gyakran, és a kérdéstől függetlenül rátértek Kassák életművének értékítéletére, a „nagy költő volt-e”, „jó költő-e” kérdések úgy is végig aktívak maradtak, hogy erre se Vida Kamilla, se Csete Soma nem kérdezett rá. Másrészt egy-egy kérdés teljes egészében gellert kapott. A leglátványosabb példa az volt, amikor Kassák baloldalisága kapcsán lett feltéve a kérdés, hogy az ideológiai költészet önmagában tabutéma-e a tudományos életben, úgy, ahogyan a középiskolában. Ám a beszélgetőtársak a válaszaikban a tudományos viszonyok helyett Kassák baloldaliságát kezdték el boncolgatni, egy apolitikusabb pozíció felé tolva őt (sose volt népi-képviseleti, a nyílt politikát kerülte, a Horthy-korszakban megvádolták, hogy túl jól megy neki stb.). Természetesen nem az állításaikkal szeretnék vitába szállni, a problémát inkább abban látom, hogy egy ilyen kanonikus szerző kapcsán bizonyos kérdések nem biztos, hogy eredményesen feltehetőek.

Szerencsére a Késelés Villával estéinek az egyik előnye, hogy a végük nem akkor van, amikor véget érnek. Szokás szerint most hétfőn is lehetett maradni beszélgetni még a Nyitott Műhelyben, esetleg dohányzás és alkoholfogyasztás mellett folytatni a szervezők és meghívott vendégek által megkezdett beszélgetést (akár velük is). És ha nem is sikerül tisztázni mindent, sokszor talán az a legtanulságosabb, hogy mely kérdések elől térnek ki a válaszadók. Mégiscsak érdekesebb, ha lecsúszik a falat a villáról, és az ember ölében végzi.

Kiemelt kép forrása: Késelés Villával Kassák Lajos