Hallgatótársaink jelentős része, ha hallott is róla, talán soha nem járt az ELTE Füvészkertben. Pedig egyetemünk büszke lehet botanikus kertjére, melyet mindenkinek muszáj lenne látnia. Valószínűleg még kevesebben tudják, hogy a Füvészkertben már évek óta hagyománnyá vált a Sakura ünnep rendezvénye, melyre minden tavasszal várják a kikapcsolódni vágyókat.
Cseresznyevirágzás – nagyobb jelentőséggel bír, mint gondolnád!
A sakura jelentése japánul: cseresznyefa virágzása. A japáncseresznye az ország nemzeti jelképe, és a japán identitás szerves részévé vált. A japán kultúrában hagyománya van a tavasszal virágzó fákban való gyönyörködésnek, ezt hanaminak nevezik – ez a feltöltődés és újjászületés ünnepe, mely általában kellemes hangulatú piknikezés keretében zajlik, és a szigetország népe számára nagyon fontos. Néhány napja én is épp ilyen jellegű lazításra vágytam, ezért úgy döntöttem, felfedezem, mit tartogat számunkra Budapesten ez az ünnep. Idén már április 6-án és 7-én látogatható volt a Füvészkertben a Sakura ünnep, de a következő hétvégén, 13–14-én is nyitott kapukkal várja a rendezvény az érdeklődőket. Itthon nyilvánvalóan nem az ösztönökből fakadó japán hagyomány részesei lehetünk, hiszen legtöbbünk csak távolról ismeri ezt a világot, ehelyett szervezett programok várnak, melyek segítenek megismerni Japán izgalmas világát.
Tavaszi fáradtság helyett tavaszi vidámság
A Füvészkert kapujához érve életvidám, jókedvű emberek sokaságával találtam szembe magam, a kapun beérve pedig egy igazi tavaszi, nyugalmas ünnep közepébe csöppentem. A Józsefváros belső részén található park kiváló helyszínnek bizonyul mindenki számára, aki meg akart feledkezni arról, hogy egy nyüzsgő nagyváros közepén van, hiszen a pázsiton és a virágzó fák árnyékában békével és harmóniával teli atmoszférára lelhettünk. Azt hiszem, számomra és mások – gyerekek, fiatalok és idősek – számára is ez az egyszerű és békés közeg tette igazán különleges, feltöltő élménnyé az ünnepet.
A helyszín a tavasz hangulatát árasztja
Egy kultúra felfedezése mindig kaland
Természetesen a programok sokaságáról sem feledkezhetünk meg. Számomra a Bujutsu-kai Kenshin-ryú Távol-Keleti Harcművészetek Egyesülete által tartott japán harcművészeti bemutató volt a legnagyobb élmény. A Távol-Kelet harcművészeteit mindig élmény megcsodálni, a mozdulatsorok egyszerre elegánsak és veszélyesek. Hátborzongató érzés megfigyelni, milyen könnyedséggel és szemmel követhetetlen tempóval suhan végig egy kard a gyékénykötegen, melynek ellenállóképessége egy emberi karhoz mérhető.
A kard már régen áthatolt a gyékénykötegen, mire azt a gravitáció megmozdítja
Az egyesület szervezésében egyébként egy kiállítás is megvalósult, melyben tradicionális japán eszközök és fegyverek kerültek vitrin mögé. Ezt is érdemes meglátogatni, hiszen az egyesület tagjai lelkesen mesélnek a japán kultúra és harcművészet iránt érdeklődőknek. A szomszéd teremben Anna Pancireva Tavaszi szellő című, japán rizspapírra készített alkotásokat felvonultató kiállítását is megcsodálhattuk. A művésznő szintén nagyon lelkesen avatta be az érdeklődőket az alkotás folyamatának szépségeibe. Aki kedvet kapna, az akár a mangarajzolást, akár Hokuszai-képek élményfestését is kipróbálhatja, de a japán nyelvvel is meg lehet ismerkedni játékos formában. Ezek mellett számos kulturális és kézműves foglalkozás is várja az érdeklődőket.
Igazi klasszikus festmények készültek az élményfestés során
Nem hagyhatom ki a hagyományos japán konyhát sem, melynek néhány fogását – és nem csak a szusit – kipróbálhattuk a helyszínen lévő standok kínálatában, de tradicionális teákkal és szeszesitalokkal is megismerkedhettünk. A Japán kultúra, a manga és az anime rajongói is bőséges kínálatból válogathattak a kirakodóvásár apróságai közül.
Annak ellenére, hogy mindig távolságtartó voltam a keleti konyhával szemben, egy teriyaki-nyársat bármikor újra kipróbálnék
Talán nem is tudom jól összefoglalni és átadni az átélt élményeket, hiszen azok nagy részét meg kell tapasztalni ahhoz, hogy igazán érezzük a jelentőségét. Szerencsére ezen a hétvégén még mindenkinek van erre lehetősége; csak ajánlani tudom, ha szeretnétek időt tölteni a szabadban, és közben érdekes programokon részt venni, ne hagyjátok ki!
Részletes információkat a Füvészkert weboldalán találhattok.
Fotók: Csomos Attila

