11. alkalommal találkozik a kultúra és a fesztiválélmény – Ördögkatlan idén is

Idén nyáron már 11. alkalommal rendezik meg Magyarország legkulturálisabb és legcsaládiasabb fesztiválját, az Ördögkatlant. Most az eddigieknél is több fellépő, több előadás és több élmény várja a látogatókat. Cikkünkből megtudhatjátok, hogy miért érdemes ellátogatni az Ördögkatlan Fesztiválra.

Az Ördögkatlan Fesztivál 6 helyszínen várja a magas kultúra elkötelezett rajongóit, akik 5 nap szórakozásra, művelődésre és feltöltődésre vágynak a nyár közepén. Július 31. és augusztus 4. között az alábbi helyszíneken lehet élvezni a koncerteket, színházi előadásokat, kiállításokat, vagy éppen találkozni nagyszerű kortárs magyar írókkal: Nagyharsány, Kisharsány, Mokos színház, Vylyan Terasz, Beremend, Villánykövesd.

Nagyharsányban olyan remek zenészek, együttesek lépnek fel, mint a Boban Marcovic Orchestar és Tóth Gabi (július 31.), a PASO (augusztus 1.), a 30Y és az Óriás (augusztus 2.), a Kiscsillag és az Ivyz (augusztus 3.), a Quimby és a Sorbonne Sexual (augusztus 4.), vagyis minden este garantált a kiváló zenei aláfestés. Minden nap tart előadást egy-egy színházi társulat is, időrendben: Tatabányai Jászai Színház, Kassai Thália Színház, Kaposvári Csíky Gergely Színház. Az utolsó két nap a Forte Társulat mutat be egy-egy darabot. Továbbá számos programot kínálnak napközben gyerekeknek is, ahogyan más programokat is ígérnek még a szervezők.

36250578874_f3e2f80329_o

Beremend hasonlóan színes és változatos programokat ígér, a könnyűzenei koncertek és a színházi előadások mellett minden nap külön programokkal készülnek a gyerekeknek, folyamatosan rövidfilmeket vetítenek. Ha egy eseményt kellene kiemelni innen, akkor az mindenképpen Joseph Haydn A Teremtés című oratóriumának a megidézése lenne, amit a Hungarian Studio Orchestra előadásában hallgathatnak meg a szerencsések.

A Vylyan Terasz a többi helyszínhez hasonlóan állandó programokkal készül a kicsik számára, ugyanakkor a legfőbb attrakciók a nagyoknak szólnak. A zenei aláfestésért többek között a Snétberger trió, a Santa Diver Trió, vagy éppen Tompos Kátya felel majd, míg az utolsó este a slam poetry rajongóinak kedveznek a szervezők. A helyszínen lehetőség lesz a kortárs irodalom nagyjaival is találkozni, jelen lesz Nádasdy Ádám, Darvasi László, Fehér Renátó, Zilahi Anna és Totth Benedek is, ahogyan még sokan mások is.

Kisharsány zenei kínálata a hazai és nemzetközi slágerek megidézését célozza meg, olyan neves előadók közreműködésével, mint Ónodi Eszter, Gryllus Dorka, Jordán Adél, Udvaros Dorottya, Zséda, Simon Kornél. Az Ördögkatlan Fesztiválon lassan már hagyománya van annak, hogy bemutatót tart egy külföldi cirkuszi társulat, idén Belgiumból érkezik a Circus Marcel. Kisharsányban lesznek kultúrtörténeti előadások és ruhakészítős workshop is.

36897544486_c6c8597928_o

Villánykövesden koncertezik augusztus első estéjén a Csík zenekar, ráadásul az eseményre ellátogat Presser Gábor is. A későbbiekben fellép itt a Kerekes Band is, míg az utolsó este Lajkó Félix koncertezik Alexander Balanescu és a lengyel Volosi társaságában. A színházi előadások kivitelezésben a Titkos Társulat, a Budapesti Katona József Színház és az Orlai Produkció is közreműködik.

A Mokos színházban Rezes Judit és Szabó Győző közösen mutatja be a Loveshake – Az élet összeráz című darabot, míg Hegedűs D. Géza önálló estet tart itt. A Semmi konferencia című darabra pedig már csak azért is kíváncsiak vagyunk, mert a Kiscsillag zenekar és Scherer Péter neve egyaránt fémjelezi a produkciót.

Szinte megszámolhatatlan, hogy hány remek programot ígér az Ördögkatlan Fesztivál, s akkor még meg sem említettük Révai Sára fotókiállítását, Szürke Péter kiállítását, vagy a már hagyományos Katlanfutást. És akkor még arról sem szóltunk, hogy a rendezők fenntartják annak a lehetőségét, hogy még tovább bővítik a programok sorát. Szerintünk mindenképpen érdemes ellátogatni erre a fesztiválra, egy biztos, mi ott leszünk.

A programokról itt tájékozódhattok, míg a jegyárakról itt.

 

Kiemelt kép forrása: a fesztivál honlapja

Képek forrása: Flickr

[sam id="10" name="mnb2" codes="false"]