Csudaörsi Napok

Az ELTE legnagyobb kollégiumi fesztiválja, a Budaörsi Napok idén is felforgatja a KCSSK-lakók életét – a legnagyobb örömünkre. Ebben az időszakban ugyanis a kollégisták élete irigylésre méltó. Nem, nem írtam el. Tényleg az.

Hogy miért? Mert van itt minden, ami szem-szájnak ingere. Főleg a szájnak. A Budaörsi Napok előszele már múlt hét pénteken megcsapta a lakókat, ugyanis péntek reggel a Bolyai Club jóvoltából friss kávéval és teával indulhatott útnak minden megfáradt egyetemista. Ez aztán csak fokozódott, hétfő reggel már „koffeinmentes szilvakávéval” várták a potenciális szavazókat. A kollégiumi Facebook-csoportba pedig csak úgy tódultak a megjegyzések: „Tetszett, ahogy körülugráltatok.”, „A Starbucks, Costa és társai elbújhatnak.” Nem kizárt, hogy ezek után a Bolyai állandósítja a kávébizniszt.

#lekenyerezés

És még mindig nincs vége: a bolyaisok keddtől péntekig minden reggel első osztályú reggelivel várják a lakomázni vágyókat hajnali fél öt és kilenc között a B épület alagsorában. Az étlap minden igényt kielégítő: van rántotta, zsíros  kenyér és tükörtojás, de speciális kívánságok teljesítésére is készen állnak az újdonsült szakácsok. Úgy tűnik, hogy a klubok nagy egyetértésben vannak a szükségleteket illetően, az dokkosok ugyancsak autentikus falusi eledellel, zsíros kenyérrel, továbbá tejkaramellával kedveskednek az éhező kollégistáknak, míg az Anonim klub jelmondata ekképpen hangzik: „Bort, kenyeret, és internetet Csomaország Népének!” Nos, ebből legalább kettő teljesült a Budaörsi Napok alatt, úgyhogy panaszra igazán nem lehet okunk. Főképp azért nem, mert az anonimosok jóvoltából az egyébként is kellemes uzsonnaidőt a Fornetti péksüteményei koronázzák meg. Márpedig éhes kollégista Fornettivel álmodik.

20170424_BN-Voros_Tamas-003

#azéjjelsohanemérhetvéget

Aki félt volna attól, hogy  információ hiányában bármiről is lemarad a BN-en, az már az első nap megnyugodhatott: a kollégium épületei, sőt a külső területek is egyetlen hamis reklámtáblává olvastak össze. Már a buszról leszállva megpillanthatjuk az aszfaltra krétázott feliratokat, majd a sárga kerítésre aggatott zászlócskákat, a kollégium udvara pedig ékes tanúbizonyságot tesz arról, hogy itt bizony fesztiválozás folyik a javából. Ha ez még mindig nem volna elég, akkor a több helyre is felragasztott program mellett különös, jelmezes alakok járnak-kelnek a folyosókon, szüntelenül emlékeztetve minket arra, hogy a klubok öt napra átvették az uralmat a kollégium felett. Az Öreg Hiba „70-es nyuggerei”, a Bololyai Clubetti maffizói, az Internet Project hackerei, a Kontroll rendőrei, a Hippochonders orvosai (akik főként a másnapos rémálmok kezelésében jártasak), és a Parádé artistái egészen biztosan gondoskodnak az egész estés buliról – hajnalig nincs megállás. Jól is jön az a fél ötös tükörtojás.

#habzsidőzsi

A hat klub természetesen arra is ügyel, hogy ne csupán a kollégisták éhezésre való predesztináltságából kovácsoljanak előnyt: különböző programokkal és nyereményjátékokkal igyekeznek szavazókat szerezni. Ez utóbbi közül talán a legnagyobb dobás az Internet Projecté, ugyanis a szerencsés nyertesek Ernest-utalványaikat többek között a Netpincérnél, a Borhálónál, illetve a PániQ-Szobánál válthatják be. Az Öreg Hiba csapata pedig a szó legszorosabb értelmében szebbé tette a kollégisták életét, Bözsi néni sminkje ugyanis kiválóan elfedte a keddi koncert utáni karikás szemeket, emellett pedig garantálta a hódítást az esti bulin. Arról nem is beszélve, hogy a szerencsések Oriflame-termékekkel a zsebükben térhettek meg szobájukba.

#kortesbeszéd

A kluboknak ez a néhány nap persze nemcsak a buliról szól, hanem arról, hogy bebizonyítsák, ők a legjobbak: filmet forgattak,  színdarabot kellett előadniuk, emellett pedig a beszéddel is készültek Csomaország lakói számára.  A két legemlékezetesebb momentum talán az Internet Project és az Öreg Hiba számlájára írható – nem feltétlenül azonos értelemben. Az előbbi csapat képviselője különös, cs-ző beszédmódban, részeg hackert imitálva, hangszínét hullámokban változtatva fejtette ki gondolait, így lett a Budaörsi Napokból Csudaörsi Napok, vagy a Kőbányaiből Csőbányai. Nos, talán nem ez volt a legjobb megoldás, de kétségtelen, hogy a produkció mély nyomokat hagyott. Az Öreg Hiba azonban igazi lelkesítő indulót fújt, biztosította a KCSSK népét,  hogy ezen a mindent megkaphatnak, amire vágynak: üres helyeket az 53-ason és akciós csirkefarhátat a LIDL-ben.

20170425_BN-Voros_Tamas-008

#makakrónika

A Bololyai Clubetti Makakrónika címen még magazinnal is készült, amelyből olyan érdekességeket tudhatunk meg, minthogy a 2016-os Disney animáció, Moana címe Olaszországban egy azonos nevű, híres pornószínésznő miatt változott meg (itthon Vaiana a védjegyek és a jogok miatt), vagy hogy mi is a szicíliai maffia tízparancsolata. De van ebben az újságban minden, aminek egy valamire való hetilapban is szerepelnie kell. Recept, interjú, irodalom, keresztrejtvény, horoszkóp. No meg persze teszt is, amiből kiderül, hogy mennyire vagyunk maffiózók. A válaszaim alapján a következő értékelést kaptam: „Hmm.. nem annyira ergya, de még van hova fejlődni. Mexikóban és Ukrajnában  már nem halnál meg 2 perc alatt, de a B alagsort kerüld el… vagy esküdj hűséget, és kikupálunk.” Az apróhirdetés rovatát böngészgetve pedig visszautasíthatatlan ajánlatokra bukkanunk, például egy egyszer használt, nem lyukas, alig véres hullazsákot már 12k-ért megkapunk, de az ár persze alkuképes. A Makakrónikára örömmel előfizetnék, ez kétségtelen.

 #budaörsivagyok

Az elmúlt három fesztiválnapban azonban mégsem a koncertek vagy az ingyen reggelik fogtak meg igazán, hanem a programok összhangulata. Az, hogy hiába beszélünk versenyről, a klubok nem egymás ellen, hanem egymás mellett kampányolnak, besegítenek a másiknak, és ugyanakkora hangerővel kántálják az versenytársak csatakiáltásait, akárcsak a sajátjukat. Ilyenkor érzi leginkább az ember, hogy jó ide tartozni. Aztán már azon kapjuk magunkat, hogy mi is teli torokból kiáltjuk: BUDAÖRSI VAGYOK!

[sam id="10" name="mnb2" codes="false"]