Ünnepélyes megnyitó, visszafogott parti az EFOTT 0. napján

A nulladik napon valóban nem volt nagy ereszdelahajam. A civil téren még csak pár szervezet volt jelen (hivatalosan az első nap nyitnak), a programfüzetben nagyon kellett kutatni az aznapi programok után, és az evős-ivós helyeknél sem kellett sorra számítani. Beszámolónkért és a fontos tudnivalókért olvassátok beszámolónkat!

Az EFOTT ünnepélyes megnyitója a fesztivál nulladik napján délután ötkor kezdődött a fesztivál VIP-részlegén, Velencén, a tó partján. Beszédet mondott többek közt Maszlavér Gábor, az EFOTT főszervezője, Palkovics László oktatási államtitkár, Koszti András, Velence polgármestere, Garbai Ádám, a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának kabinetfőnöke, Gulyás Tibor, a HÖOK elnöke és Bódis József, a Magyar Rektori Konferencia elnöke. Az idei EFOTT két szervezője a Debreceni Egyetem és a Testnevelési Egyetem.

A megnyitó után nagyítóval kellett keresni a programokat, addig legalább mindenki felfedezhette magának a strandot és a fesztiválhelyszíneket. Csordás Tibit (a Fiestából ismert énekest) egy távolabbi sörpadról hallgattuk, az ELTE Online fotós-videós munkatársai közben a felszereléseiket próbálgatták. A HÖOK Arénába Nótár Mary koncertjére értünk oda – bár nem volt teltház, levegő sem sok maradt; nagyjából mindenki táncolt, de legalább a lábával rugózott ritmusra, úgyhogy az énekesnő szinte jobb műsort adott, mint az utána következő Kis Grófo, aki mellett néhány perc erejéig Curtis is énekelt. Ugyanakkor a koncertnél is nagyobb volt a hangerő akkor, amikor a fesztiválvendégek spontán elkezdték énekelni, hogy Az éjjel soha nem érhet véget…

Az első (azaz nulladik) este hamar véget ért, legalábbis kihelyezett szerkesztőségünk számára, tartalékoljuk az álmatlan órákat – ma este például a Belgát, a 30Y-t és az Alvin és a Mókusokat várjuk.

Tudnivalók

A fesztivál hivatalos söre a Soproni, 420 forint egy korsó, a repohár 250, egy adag fokhagymás tejfölös tócsni (lepcsánka, satöbbi) 490, a Fornetti fesztiváláras, drágább, mint bármelyik aluljáróban.

Mivel a fesztivál egyik támogatója a Rauch, ezért a bejáratnál (a víz kivételével) minden más márkájú innivalót kidobatnak. Természetesen szúró- és vágóeszközöket sem szabad bevinni, motozásra is számítsatok.

Ajánljuk az EFOTT hivatalos alkalmazását, sokkal átláthatóbb benne a program, mint a füzetben – utóbbiban csak helyszínenkénti bontás van, a civil programok pedig hiányoznak belőle.

Az EFOTT-ról szóló további beszámolókért kövessétek honlapunkat, Facebook- és Instagram-oldalunkat, valamint az ELTEvízió YouTube-csatornáját.

Nulladik napi galériánkat itt tekinthetitek meg.

Fotó: Poósz patrik, ELTE Online

[sam id="10" name="mnb2" codes="false"]