A szombat a nosztalgiázásé – 90-es évek bulit tart a Mérei Ferenc Szakkollégium

Rendszerváltás utáni gyerekek! Ezzel a felkiáltással tartja most szombaton, azaz november 21-én a Mérei Ferenc Szakkollégium második fundraising buliját, amelyre a 90-es–korai 2000-es évek iránt nosztalgiázni vágyókat várja. A délutántól hajnalig tartó program a zenés-táncos mulatás mellet számos más szórakozást ígér, a filmvetítéstől a tinimagazinok kötelező kellékekeként ismert kvízig.

A 2011-ben alakult művészet- és társadalomkritikai profilú Mérei Ferenc Szakkollégium saját belső órái, kurzusai (úgynevezett körei) és műhelyei mellett a nagyközönség számára is rendszeresen szervez kulturális és közéleti vitákat és előadásokat, illetve egyszerre szórakoztató, bulizós és ismeretterjesztő, intellektuális programokat is. Erre példa a november 21-én, szombaton, a Gólya Presszóban lévő második fundraising, azaz adománygyűjtő buli, amelyen a szakkollégium (ezúttal a ’90-es–2000-es évek slágereire koncentráló) DJ-i szolgáltatják a zenét, a tánc előtt azonban több izgalmas programon vehetnek részt az érdeklődők.

A program délután fél négykor kezdődik, Gregg Araki 1995-ös Elátkozott generáció – Gyönyörök és kivégzések című filmjével (a filmről itt olvashatsz). A vetítés utáni beszélgetés meghívott szakértője Sepsi László, akinek filmes írásait itt találod. Hat órától OFF TOPIK! címszó alatt slam poetry-előadásokat nézhetünk-hallgathatunk a rendszerváltás gyermekeiről, fél nyolctól pedig az elmaradhatatlan kvíz készíti elő a közönséget a koncertre, amelyet kilenc órától a Fák Alatt Zenekar tart – róluk többet itt tudhatsz meg. A koncert után pedig a „fogszabályzó-összeakasztós sulibulik” emlékére hajnalig tartó buli zárja a műsort, amelyen tehát a szakkollégium tagjai vállalják a lemezlovasi pozíciót, a korszak legszebb és legkínosabb, egyszóval legemlékezetesebb zenéivel.

Az esemény Facebook-linkjét itt találod.

A Mérei Ferenc Szakkollégiumról:

A szakkollégium 2011 tavaszán alakult meg az ELTE BTK Művészetelméleti és Médiakutatási Intézetében, mintegy húsz esztétika, film és média szakos hallgató, valamint György Péter és K. Horváth Zsolt oktatók részvételével. A kezdeményezés célja, a névadó „öröm és teljesítmény” jelszavait követve, egy komplex művészet- és társadalomkritikai közösség szakkollégiumi formában való létrehozása és működtetése. A szakkollégium szakmai, intellektuális profiljában tehát a társadalomkritika és a művészetkritika két, egymással szorosan összekapcsolódó, egymással kommunikatív viszonyban álló szférát alkot; ennek az interdiszciplináris megközelítésnek köszönhetően pedig a szakkollégium oktatói egyedi felkérés alapján különböző egyetemekről kerülnek ki. (Forrás: mereiszakkoli.wordpress.com, Facebook)

Kép: Mérei Ferenc Szakkollégium

[sam id="10" name="mnb2" codes="false"]