Found in Budapest!

A Lost and found in Budapest blog egy BTK-s kurzus keretében készült, magyar és külföldi, nálunk Erasmusszal tanuló hallgatók közös munkájával.

 

A legtöbb részvevő nagyon lelkes volt. Közülük több hallgató (Murányi Kriszti, Kardos Bálint, Kóbor Júlia és Csatári Flóra) is segített cikkem megírásában, meséltek nekem a tapasztalataikról és a blog működéséről is.

A diákok készítették el az egész felületet, tulajdonképpen ők voltak a szerkesztőség tagjai is.  A blogot itt találjátok.

A blog elsődleges célja, hogy a hallgatók leírhassák és másokkal meg tudják osztani tapasztalataikat, élményeiket. Egy közös projekt angol nyelven, mely összehozza a külföldi és az itthoni médiaszakosokat, olyan szempontból mutassa be Budapestet, ahogy ők látják. A blog által egy „életszagúbb” képet kapnak az olvasók Budapestről. A külföldi hallgatóknál pedig szinte alig van ehhez hasonló, gyakorlati óra.

Bizonyos hazai résztvevők viszont a „felfedezés” fogalmát emelték ki, ugyanis tulajdonképpen feltérképezték azt is, hogy a más kultúrából érkezők hogyan viszonyulnak városunkhoz.header

Viszonylag kötetlenek voltak a témák is, a lényeg, hogy Budapesthez kötődjenek. A legutolsó kurzus résztvevői a blog témái közül választatták ki, hogy milyen területről írnának szívesen (business, exercise, music&art). A hallgatók ezen témák alapján csoportokba alakultak, melyeket egyaránt alkottak magyar és külföldi hallgatók is. A magyar hallgatók nagy előnye a helyismeret volt, de a külföldiek gyakran olyan elemeket is kiemeltek, ami nekünk szokásos vagy köztudott.

Elsőre azt hinnénk, hogy sokkal több munka van egy ilyen bloggal egy átlagos kurzushoz képest, melyeknél a félév végén kell inkább tanulni. Ebben az esetben tulajdonképpen pont az ellenkezője az igaz. A kurzus teljesítéséhez három bejegyzést kellett elkészíteni, ebből két közös és egy egyéni írást, és már a félév utolsó hetében megszerezhették a jegyüket a hallgatók. Mindenki annyit vállalt, amennyit szeretett volna, és otthonról is lehetett bejegyzéseket írni. Tehát egyáltalán nem jelentett nagyobb terhet a hallgatóknak, és extra munkákkal sem járt a kezdeményezés. Bár a hallgatók szerint a „csoportos munkának is megvan a maga nehézsége, hiszen nem egyedül oszthattuk be az időnket” és „sok szervezést igényelt a dolog”. Ugyanakkor „remek szórakozás volt a németekkel kocsmázni menni, vagy kipróbálni olyan helyeket, ahol itteni lakosként soha nem jártam volna egyébként”.

Sokféle platformot is használtak a saját felületük mellett, ezek közül a Facebook bizonyult a legjobbnak. A YouTube-on találhatók videók a cikkekhez kapcsolódóan, és az Instagramon is vannak képek.

A blog statisztikáját vizsgálva a következőket látjuk, az olvasók főleg külföldi hallgatók. De hasznos lehet annak is, aki egyelőre csak érdeklődik a budapesti Erasmus iránt, a blog által sokkal jobb képet kap a városról, mivel hasonló fiatalok beszámolóit olvassa. Mindezek mellett külföldi honlapokon is megjelent a blog és még wikipédiás cikkben is hivatkoztak rá.

A legolvasottabb cikket itt találjátok.

A WordPressen 2013-ban indult, így az ezutáni statisztikákhoz tudtunk hozzáférni. Átlagosan havonta kétezer olvasója van. A 2014-es egy nagyon sikeres évnek bizonyult, a lapletöltés az eddig mért adatok kétszeresére nőtt és háromszorosára az egyedi látogatók száma. Az országonkénti olvasottság aránya is lemérhető: például Magyarországról 30%, az Egyesült Államokból 20%, az Egyesült Királyságból pedig 15%-kal. 2015-ben már nem születtek új bejegyzések, ebben a félévben nem indult a kurzus, pedig hasznos gyakorlatszerzési lehetőség volt mindenkinek.

[sam id="10" name="mnb2" codes="false"]