Film Up! Filmpályázati felhívás PhD- és MSc/MA-hallgatók számára

Az ELTE Rektori Hivatal Pályázati és Innovációs Központja közös pályázatot hirdet az ELTE doktori, és mesterképzésében részt vevő hallgatói számára.

Pályázhatnak az ELTE mester- vagy doktori képzésében résztvevő hallgatói, valamint még a 2014-ben doktori fokozatot szerzettek is. Hallgatói csoportok is jelentkezhetnek, amennyiben a csoport létszáma nem haladja meg a három főt. Hallgatói csoportok esetében társpályázóként még a 2014-ben doktori fokozatot szerzettek is. Legfeljebb három pályaművet adhat be egy személy vagy csoport.

Legfeljebb 8 perc időtartamú, a hallgató(k) tudományos tevékenységét vagy annak bármely izgalmas részletét, aspektusát bemutató kisfilmmel lehet pályázni. Fontos a közérthetőség, az újszerűség, a tudományközi megközelítés, játékos, szórakoztató módon történő ismeretátadás képessége, a látványos bemutatás. A kutatások esetlegesen iparjogvédelmi oltalom alá eső részletei semmi esetre se szerepeljenek a kisfilmben.

Formai követelményként a filmek időtartama legfeljebb 8 perc, mérete legfeljebb 2 Gbyte, a felbontása legalább 720 p, vagy 1080 p, míg formátuma MPEG 4, AVI, FLV, MOV, WMV lehet.

A benyújtott pályaművön fel kell tüntetni, hogy az az InfoPark Alapítvány és az ELTE RH Pályázati és Innovációs Központjának támogatásával jött létre.

Az ELTE RH Pályázati és Innovációs Központjának díja konferencia-részvétel támogatása lesz az első három helyezett csapat számára bruttó 125 000, 75 000 és 50 000 forint értékben az Evopro Holding Zrt. és az ELTE Hallgatói Önkormányzatának közreműködésével.

Ezen kívül az InfoPark Alapítvány az első három helyezettet 1–1 laptoppal jutalmazza a Discount Laptop Shop LLC támogatásával, továbbá InfoPark Alapítvány az általa legsikeresebbnek tartott kisfilm készítőjét bruttó 500 000 Ft pénzjutalommal is díjazhatja.

2015. február 20-ig lehet a pályázatokat benyújtani postai úton vagy személyesen 2015. január 5-től van lehetőség munkanapokon (hétfőtől-csütörtökig) 9.00 és 16.30, pénteken 9.00 és 14.00 között az ELTE RH Pályázati és Innovációs Központban (Jokán Anita, ELTE PIK, 1056 Budapest, Szerb u. 21–23., fszt. 17.).

A kisfilmekhez aláfestő zene vehető igénybe az InfoPark Alapítvány megállapodásán keresztül a SONOTON Zenei Könyvtár segítségével (aláfestő zenetár: www.sonoton.com, kapcsolattartó: Bakó Mária sonoton@clmusic.hu).

A pályázati felhívás letölthető itt és itt!

Kép: pik.elte.hu

[sam id="10" name="mnb2" codes="false"]