Új lemezt ad ki az ELTE Bartók Béla Énekkari és Egyetemi Koncertzenekar

A Művészeti Együttes Kovács László művészeti igazgató irányításával új műveket rögzített 2014. május 29. és június 2. között.

Az ELTE Bartók Béla Énekkari és Egyetemi Koncertzenekarnak már több CD-lemeze is megjelent, de ez lesz az első olyan album, melynek karmestere és művészeti igazgatója Kovács László volt A lemezen három kortárs művet rögzítettek, amelyek az ELTE együtteseinek íródtak az elmúlt néhány évben.

Tóth Péter Res gesta mundi című műve mellett rögzítették Oláh Kálmán A Duna arca című alkotását is, amelynek felvételén maga a szerző is közreműködik zongorán, valamint elhangzanak Dunai Tamás színművész versbetétei is. A várhatóan ősszel megjelenő lemezen ezen felül megtalálható lesz Orbán György Kossuth-díjas zeneszerző Lux Aeterna című műve.

Az együttes Budapesten legközelebb a Kárpát-medencei Nyári Egyetem megnyitóján látható, amelyen a Néptáncegyüttessel közösen lépnek fel.

(Forrás: elte.hu)

[sam id="10" name="mnb2" codes="false"]