Nemzetközi konferencia a bíróságok és a média kapcsolatáról

A Magyar Igazságügyi Akadémián megrendezésre kerülő konferenciát Handó Tünde az Országos Bírósági Hivatal elnöke és Darák Péter, a Kúria elnöke nyitja meg.

Október 16-án veszi kezdetét az a két napos konferencia, melynek célja a bíróságok kommunikációjával, sajtótevékenységével kapcsolatos kérdéskörök megvizsgálása. A rendezvénysorozat a tavalyi évben vette kezdetét, akkor az adatvédelem, adatbiztonság témájában tartottak előadásokat, idén a média és a bíróságok kapcsolata kerül a középpontba.

A konferencián a bíróságok sajtókapcsolatainak nemzetközi jogszabályi hátteréről tart előadást Juan Carlos González Álvarez, az Európai Unió Bíróságának sajtófőnöke és Elisabeth Corte, a Quebeci Legfelsőbb Bíróság elnöke, a bíróságok sajtó- és kommunikációs tevékenységének szervezeten belüli szabályozásáról többek között Harangozó Attila, a Szegedi Ítélőtábla elnöke és Bitskey Botond, az Alkotmánybíróság főtitkára, a bírósági kommunikáció új lehetőségeiről pedig Hack Péter, az Eötvös Loránd Tudományegyetem egyetemi docense.

A konferencia célja a nyitott bíróság és transzparens igazságszolgáltatás megvalósításának elősegítése. Mindemellett a közösségi média, a Facebook és a Twitter hatásairól és felhasználási lehetőségeiről is szó lesz.

A rendezvénysorozat a sajtó számára nyilvános, angol nyelvű anyaga elérhető lesz az interneten. Jövőre a rendezvénysorozat a sajtóperek, személyiségi jogi és helyreigazítási perek elméleti és gyakorlati kérdéseivel folytatódik.

(Forrás: hirado.hu)

[sam id="10" name="mnb2" codes="false"]