A Szabadság Szigetén

„Emigrálj egy hétre!” – szólt a Fesztiválköztársaság szlogenje, így mi is ellátogattunk a 2013-ban egy hétre megalkotott képzeletbeli országba, azaz a 21. Sziget Fesztiválra.

Minden eddiginél hangosabb vitákat, indulatos blogbejegyzéseket és elégedetlen hangú kommenteket váltott ki világhírű fesztiválunk idei programja, melyet egyesek érdektelen fellépőkre, míg mások a rock műfaj elhanyagolására hivatkozva támadtak. Elindultunk tehát, hogy magunk tapasztaljuk, igaz-e a jóslat miszerint a szakadék szélére került egyik nemzeti büszkeségünk, vagy csak egy kevésbé ütősre sikerült alkalomról van szó, melyet jövőre egy kis szerencsével könnyen orvosolhatnak a szervezők.

Tagadhatatlan, hogy az idei Sziget – más hazai fesztiváloktól eltérően – nem kínált olyan nagy neveket, melyek önállóan is megállták volna a helyüket, és esetleg a kevésbé fesztiválrajongó emberek számára is vonzerőt jelenthettek volna, de kárpótlásként minden eddiginél lenyűgözőbb látvány tárult elénk, az új koncepció keretében megálmodott szigetország hangulatát pedig a bejáratnál kezünkbe nyomott, útlevélnek álcázott programfüzetekkel teremtették meg.

A vérszegény programot ellensúlyozva előtérbe kerültek az olyan egyéb szórakozási lehetőségek, mint a vidám utcaszínházak, az utolsó napig szinte teltházzal üzemelő cirkusz, az egyszerű mégis végtelenül aranyos óriás hintafaló, vagy a civil falu, melynek részletes végiglátogatására az egész hét is kevés lett volna, de az egyes standoktól ismét lehetetlen volt üres kézzel távozni. A szigetlakók kényelmére ezúttal egy – tengerparti feelinget idéző – homokos, pálmafás strandot alakítottak ki. A parton napozó, vagy függőágyakban relaxáló fiatalok bizonyították, hogy a Sziget Beach kellemes környezete tökéletesen alkalmas az előző esti bulik kipihenésére, és a nagy hőség elviselésére.

Az esti órákban viszont a koncertek kerültek főszerepbe. Utolsó nap a népszerű brit rock együttes, a Franz Ferdinand tombolt a Pop-Rock Nagyszínpadon, míg a Party Arénában a látványos produkcióiról híres ausztrál elektro-pop zenét játszó Empire of the Sun nyűgözte le a közönséget. A hatalmas világító gömbökkel dekorált A38 színpadon Katy B táncoltatta meg a tömeget, a záróműsorról pedig a világ egyik legismertebb DJ-je, David Guetta gondoskodott pazar tűzijáték és lézershow kíséretében.

A zárónap műsorán végigtekintve kétségtelen, hogy a kezdetben még alternatív fesztivál húsz év után inkább a rockot módszeresen kitaszító trendeknek kedvez, és gitárokkal zúzó vagány zenészek helyett az egykori Rock-Metál Nagyszínpad helyén egy DJ-pult mögött álldogáló – a jelenlévők körében mégsem kisebb sikert arató – előadóval búcsúzott több mint 300 ezer látogatójától. Az érdeklődés visszaesése a kevésbé vonzó műsor mellett mégis inkább az évről-évre emelkedő belépőárak, és – különösen a magyar egyetemisták számára – legkevésbé sem költségkímélő étel- és alkoholkínálatának tudható be.

Mindezek ellenére szabadságban, szórakozásban, buliban nem volt hiány, így izgatottan és még nagyobb kíváncsisággal várjuk a jövő évi Sziget Fesztivált.

Fotók: Csudai Sándor, Mohai Balázs

[sam id="10" name="mnb2" codes="false"]