LÉK a LEN-en

Idén is mindenkit vár sátrában a Lágymányosi Érdekképviseleti Közösség!

A Hallgatói Hálózat egyik alszervezeteként működő közösség már jó pár éve munkálkodik és kreatív programokkal várja az érdeklődőket, többek között a LEN-en is.

A Civil utca végén található sátorban lehetőség van közös molinófestésre, ahol a legjobb halrajzolók mutathatják meg tehetségüket. Bútorépítő workshoppal is jelentkeztek, egy hal alakban kupakokat erősítettek egy bútorlapra, ahova üres fél literes műanyag palackokat várnak és ebből egy térelválasztót készítenek majd, amin kényelmes lesz feküdni és a palackokba még üzeneteket is lehet rejteni. Akik esetleg szeretnének új ruhadarabokat beszerezni és megszabadulni régi darabjaiktól, azoknak is ebben a sátorban a helyük, hiszen a Közösségi Turkálóban mindenki találhat ízlésének való ruha darabot. Vitázó képességed fejlesztésére is nyílik lehetőség a disputa versenyeken, ahol adott témákban folynak a viták. A hordóvita versenyre, akik már megittak egy hordó sört vagy legalábbis úgy néznek ki nevezhetnek és megpróbálhatják meggyőzni a közönséget, hogy hasonló állapotban lévő társukkal szemben nekik van igazuk. Nyomozásban is kipróbálhatod magad a campus területén megrendezett detektív-játékon. A Cellux Csoport ma előadást tart designról, közösségi tervezésről, fenntarthatóságról, pénteken pedig a városi gerillakertészet rejtelmeiről. Az utolsó nap zárásaként pedig megszervezik a LÉK medencés tetőbuliját.

Ha kint jártok a Civil Faluban akkor látogassatok el a LÉK sátrába és kézműveskedjetek, érdeklődjetek, vitázzatok!

[sam id="10" name="mnb2" codes="false"]