Ne mondj nemet a Bagolynak!

Bölcsész Napok a Trefort-kertben – vol. 1.

Idén negyedik alkalommal kerül sor a Bölcsészettudományi Kar tudományos-kulturális rendezvényére, a Bölcsész Napokra. A programsorozat, mely az arany középutat jelenti a színvonalas és tudományos konferenciák, illetve a könnyed és szórakoztató előadások, koncertek ingoványos keresztmetszetén, idén is nehéz helyzetbe hozza azokat, akik szeretnék kihasználni a lehetőséget, és a lehető legtöbb programon kívánnak részt venni.

A hétfői nap, hiába szánták csak bemelegítésnek, erős kezdést produkált: a Kari Tanácsteremben a Művészet és társadalmi felelősségvállalás témáját körbejáró konferencia indította el a kari napok tudományos szekcióját. A fotó, az esztétika, a képzőművészet, az ökodizájn és a színház szekció képviselői ütköztették véleményüket azzal kapcsolatban: mennyire és milyen minőségben termékenyíti meg az általuk képviselt művészeti ágat a közélet, a politika. A délután folyamán a Könyvtár Klubban megrendezett Bölcsész Kvízen mérhették össze tudásukat a vállalkozó szellemű, csapatokba verődött résztvevők, melyet az A.K.T. zenekar Sanzon Estje követett.

Keddre azonban az eklektika fellegvárává alakult át a Múzeum körúti campus: az udvaron átlátszó, bálna alakú sátorban táncoltak és színjátszottak, a Könyvtár Klubban irodalmi kvízt és felolvasó-délutánt tartottak, a Gólyavár előtt gladiátorok harcoltak, mögötte ökröt sütöttek, illetve Sebestyén István székely mesemondó pajzán történeteivel szórakoztatta az arra tévedő bölcsészeket, este pedig a Bohemian Betyars zenélt.

A szerdai napon a nagy író elődök nyomdokaiba lépni kívánó bölcsészek a Szépírói tehetséggondozás konferencián kaphattak képet a magyar írószervezetekről, ahol kérdéseiket is feltehették ezek vezetőinek. A teraszon a környezettudatosság jegyében ökodizájn divatbemutatót tartottak az Ökoszeminárium programsorozatának részeként, este pedig a Non-stop és Kowalsky meg a Vega koncertjei zárták a BN 3. napját.

Folytatása következik.

[sam id="10" name="mnb2" codes="false"]