Nyalókás lányok a LEN-en

Zöld és sárga alapon apró fehér pöttyökre irigykedő női szempárok, rock and roll és fröccs – az ELTE Musical színpad is fellépett a LEN 2. napján.

Ma láthatták és hallhatták a LENesek a Fütyülős színpadon az ELTE Musical színpadot (http://www.eltemusical.hu). A lelkes énekes-táncosok egy óra erejéig visszaröpítették a fesztiválozókat az ´50 és ´60-as évekbe. Romantikus kacérkodás, kacérkodós romantika, esőként aláhulló férfiak, és ének az esőben (eső nélkül) – többek között ez jellemezte az együttes repertoárját.

Varga Gyöngyi művészeti vezető elmondta, hogy a 2010. februárjában alakult, jelenleg tizennyolc tagú társulat tagjai, akik ELTE-sek, művésztanárok segítségével készülnek az előadásokra. A heti egy próba során ének-, tánc-, és színészmesteri képzés is folyik. A csoport tagjait a színpad és a zene szeretete motiválja és tartja össze. Előadásaik között nem csupán musical, de operett darabok is szerepelnek, és van retro, könnyűzenei és történelmi összeállításuk is. Aki ezek után kedvet érez egy kis énekléshez, nyugodtan csatlakozzon a társulathoz. Ezt a honlapon keresztül meg is tehetitek.

A következő találkozásig csak egyet kell aludnunk, mert holnap 18.00-kor a Bölcsész Napokon (http://bolcsesznapok.elte.hu/) lépnek fel. A legjobb, ha addig le sem fekszünk!

 

 

[sam id="10" name="mnb2" codes="false"]