Hétvégi programajánló az ELTE kínálatából

A hétvége közeledtével összegyűjtöttünk nektek pár érdekes és izgalmas programot az ELTE szervezésében, amin ti is részt vehettek péntektől egészen hétfőig. A széles körű kínálatban megtalálható például az Irodalmi Magazin előadása, a Történész Filmklub és még sok más esemény, ami február utolsó hétvégéjén várja az érdeklődőket. Nehogy lemaradjatok róluk!

A sűrű programkínálat első eseménye Az interkulturális irodalom poétikái című kétnapos konferencia, ami az ELTE „Kivándoroltak” elnevezésű projektje keretében valósul majd meg. Az online előadássorozat február 24-től február 25-ig tart. A részletes program megtalálható az esemény Facebook-oldalán.

Szintén február 25-én, délelőtt 10-től kerül megrendezésre az Irodalmi Magazin konferenciája BTK-s előadókkal. A konferencia az Irodalom és tudomány – az irodalom- és kultúratudomány kihívásai című kerekasztallal indul, mely során Kondor Péter János, az Irodalmi Magazin szerkesztője Kulcsár Szabó Ernővel, Simon Attilával, Orbán Jolánnal és Parádi Andreával beszélget. A program során a látogatók több előadást is hallhatnak majd, főleg a kortárs irodalomtörténet-írás perspektíváiról, az irodalom és a filozófia kölcsönhatásairól, valamint a popkultúra-kutatásról. A konferenciát online is lehet majd követni az esemény Facebook-oldalán keresztül, ahol a letölthető program és az absztraktfüzet is megtalálható.  

A pénteki programokat az ELTE Történeti Intézet filmklubjának új évada zárja, ahol Ridley Scott 2005-ös, Mennyei Királyság című filmjét fogják vetíteni délután 15 órakor. A Történész Filmklub immáron a második szemeszterét kezdi meg ezzel a filmmel, az új évad középpontjában pedig ezúttal a középkor áll: a vetítéseken a lovagi kultúráról, a szerzetesi létről, a feudális urak közti hatalmi harcokról és a középkori átlagemberek életéről lesz szó. A filmeket eredeti nyelven, magyar felirattal vetítik, a vetítéseket vita, eszmecsere zárja. A rendezvény online formában zajlik: a Történész Filmklub Discord-csatornáján lehet csatlakozni. Regisztrálni a torteneszfilmklub@gmail.com címen vagy a filmklub Facebook-oldalán, üzenetben tudtok.

A szombati programokat a Pszichoszomatikai Konferencia nyitja meg, ami a Panoráma Poliklinika online rendezvénye ELTE-s közreműködéssel. A konferencia február 26-án reggel 9-től 18:30-ig tart majd. A rendezvény több szakterületet érintve mutatja be a komplex egészségügyi ellátás és diagnosztika alapelveit, és betekintést nyújt egy-egy kórkép bio-pszichoszociális megközelítésébe is. A témák között szerepel többek között a gyermekkori funkcionális kórképek diagnosztikája és terápiás lehetőségei, az irritábilis bél szindróma (IBS) komplex terápiás megközelítése, a funkcionális kardiológiai kórképek és atípusos mellkasi panaszok, a PCOS és az endometriózis egészségpszichológiai vonatkozásai és a világjárvány egészségügyi dolgozókra gyakorolt mentális hatásai is. A részletes program és a jelentkezési felület ezen az oldalon található.

Az online programok világából kilépve, február 26-án és 27-én az ELTE Füvészkertjében megtalálható egzotikus virágokat R. Eszéki Eszter gyűjteményvezető mutatja be az érdeklődőknek. A Virágzó Orchideák elnevezésű program keretében az érdeklődők a bemutatóházban megtekinthetik a teljes gyűjteményt, a laboratóriumban pedig a különös virágok szaporítási módjával is megismerkedhetnek. A program kis csoportokban, korlátozott létszámmal zajlik, így választ kaphattok egyéni kérdéseitekre is. A szakvezetés mindkét nap 11 órakor kezdődik, találkozás a portánál. A jegyek korlátozott számban vásárolhatók, 3900 Ft-ért, ezen a linken.

A hónap utolsó programja egy kétnapos, nemzetközi konferencia az ELTE Ókortörténeti Tanszék szervezésében. A Xerxész Hellász ellen február 28-tól március 1-ig tart, és az európai történelem egyik meghatározó eseménysora, a görög-perzsa háborúk 2500. évfordulója előtt tiszteleg, valamint kíván tudományos szempontból is fontos új perspektívákat nyitni. A szakma hazai képviselői mellett nagyjából 20 külföldi résztvevő érkezik majd Budapestre, főként európai egyetemekről, illetve kutatóintézetekből. Az eseményt február 28-án 13:30-tól az MTA Székházában tartják, március 1-jén pedig 9 órától az ELTE BTK Kari Tanácstermében rendezik meg. A konferencia programja, a regisztráció és az online részvételhez szükséges Zoom-link mind megtalálható ebben a programfüzetben.

Forrás: ELTE események

A kiemelt kép forrása: ELTE Füvészkert