Az angol drámairodalom fenegyerekének találkozása a Thália Színházzal – Martin McDonagh-trilógia I. rész

Két sírásó, egy özvegyasszony és egy rendőr besétál a temetőbe. Vajon ki éli túl? Martin McDonagh neve mind a színház-, mind a filmkedvelő közönségnek ismerős lehet, hiszen olyan meghatározó alkotások fűződnek hozzá, mint például a Három óriásplakát Ebbing határában, az In Bruges vagy a Párnaember. A koponya című drámáját Magyarországon a Thália Színház mutatta be először 2022. február 18-án. A fekete humor mesteri drámájában Vida Péter, Molnár Piroska, Csőre Gábor és Balaskó Bence játszik, a rendező Zayzon Zsolt.

Martin McDonagh ír drámaíró meghökkentő stílusáról és szókimondásáról ismert. Alkotásai itthon is rendkívül népszerűek, az ország számos színháza tűzte már műsorára különböző darabjait. A koponya című előadást azonban a Thália Színház mutatta be elsőként itthon. A mű a Leenane szépe és a Vaknyugat című drámákkal alkotja a Leenane-trilógiát. A három különálló történetet a valóban létező ír falu, Leenane – na és persze a groteszk – köti össze. Ahogy az egy isten háta mögötti kisváros lakóihoz illik, az emberek a valóság elől az ivásba menekülnek, a szemedbe mosolyognak, de ha hátat fordítanak neked, egyből kibeszélnek. Mick Dowd (Vida Péter), akinek a felesége hét éve halt meg autóbalesetben, amit férje ittasan okozott, sosem tudta lemosni magáról a gyilkos jelzőt, mindenki összesúg a háta mögött, és azt pletykálják róla, hogy nem is baleset történt, hanem egy baltával ütötte agyon feleségét. A tragikomikumok egész sora akkor indul csak be igazán, mikor Micknek és Mairtinnak (Balaskó Bence) ki kell ásniuk Mick volt feleségét, mert kevés a sírhely a faluban. Mary (Molnár Piroska) özvegyasszony, két hobbijának él: a rumnak és a bingónak. A nő gyakori vendég Micknél, unokái Mairtin, egy igazi falusi fiatal fiú, és Thomas (Csőre Gábor), egy ambiciózus rendőr, aki habár hatalmas szókinccsel rendelkezik, mégis összekeveri a szóbeli és a közvetett bizonyíték fogalmát.

Egy ízig-vérig McDonagh-darabot láthatunk a Thália Színház Télikertjében. Az életüket is megunt szereplők csak első pillantásra tűnnek egyszerű vidéki karaktereknek, mivel mint ahogy egy igazi kisközösségben, úgy itt sem maradhat sokáig titokban semmi. A merész stílus, a gátlástalan alkoholizmus, a folyamatos káromkodás és természetesen a rengeteg vér egyből elkapja a néző figyelmét és egészen a tapsrendig nem ereszti el.

Mindez nem is véletlen, hiszen az angol drámairodalom úgy tartja, McDonagh fejlesztette tökélyre a konfrontatív, in-yer-face stílust. Az írót a fekete humor királyának is szokták nevezni, hiszen történetei csak úgy halmozzák a groteszk elemeket, nincs olyan helyzet, amiből ne tudna viccet csinálni, de a sok poénból és vérből mindig kirajzolódik egy komoly társadalomkritika is.

Ha azt hisszük, hogy A koponyánál nincs véresebb darabja, bizony tévedünk. Az évtizedek során sem vált visszafogottabbá az író. A Párnaember című drámájában például keresztre feszítenek egy lányt, majd élve elégetik, az Alhangya utolsó jelenetében pedig két szereplő holttesteket aprít fel. A Leenane szépében egy öregasszonyt forró étolajjal öntenek le, mielőtt gyomorszájon vágják. Az Oscar-díjas Six Shooter című rövidfilmben pedig egy nyulat lőnek agyon.

McDonagh az életben is ugyanolyan hevesen tudja képviselni nézőpontját, mint drámáiban. Fiatalkorában megkapta az Evening Standard legígéretesebb pályakezdőnek járó díját, az átadón azonban Max Hastings pohárköszöntője felbosszantotta és ennek (részegen) hangot is adott. Sean Connery próbált rászólni, de Martin nemes egyszerűséggel odaszólt az egykori James Bondnak, hogy „elmész te a picsába”.

McDonagh nagy sikereket arat a mozivásznon is, legtöbbször nem csak forgatókönyvíróként dolgozik saját projektjein, hanem rendezőként is. Olyan kiemelkedő alkotások fűződnek a nevéhez, mint az Oscar-díjra jelölt Három óriásplakát Ebbing határában és az In Bruges, valamint a BAFTA-jelölést kapott A hét pszichopata és a si-cu.

A Guardiannek adott interjújában karrierje jövőjéről is mesélt: „Hogy maradt-e még bennem düh? Nem tudom… Sokat harcolok magammal ezzel kapcsolatban. Ha egyszer már megélted az ilyenfajta dühöt és írtál is sok dühös darabot, akkor egyre nehezebb lesz visszatérni ebbe az állapotba és újrakezdeni, sőt, ami még fontosabb, lehet, hogy az írásodnak sem fog jót tenni. De mindenesetre megvan még bennem ez a punk szellem, legalábbis remélem.”

További képeket az előadásról a Facebook-oldalunkon találtok.

Fotók: Lazar Anilla (ELTE Online)

Források: The Irish Times, Ectopoli