Számos izgalmas rendezvénnyel ünnepli meg az egyetem, hogy három félév után ismét találkozhatnak hallgatói és oktatói. A skandináv nyelvek, a sport, a színház és a zene iránt érdeklődők biztosan nem maradnak program nélkül szeptember elején. Ajánlónkat olvashatjátok.
Szeptember 2. 16:00–22:00: Vendégségbe hív a GTK
ELTE Q épület (Rákóczi út 7., megközelíthető a Múzeum körútról a Trefort-kertből)
A karrá alakult Gazdaságtudományi Intézet ünnepséget rendez, ahová a szervezők minden érdeklődőt szeretettel várnak. A rendezvényt kötetlen formában, szabad téren tartják meg. Regisztrációra az alábbi linken van lehetőség, további információkat a partiról pedig korábbi cikkünkben találtok.
Szeptember 2. 17 óra: Tanítsunk Magyarországért! Tájékoztató a mentorprogramról
Online
A Microsoft Teams felületén kaphatnak az érdeklődők tájékoztatást a Tanítsunk Magyarországért! mentorprogramról, melynek keretében a féléves felkészítő tárgyat elvégző hallgatók hátrányos helyzetű Pest és Nógrád megyei településeken élő 6–8. osztályos tanulókat mentorálhatnak. A kurzusra olyan nappali tagozatos hallgatók jelentkezését várják, akiknek legalább még négy félévük van hátra tanulmányaik befejezéséig az ELTE-n. A mentorálás félévében a hallgatók havi 30.000 Ft ösztöndíjat, a tanulók költségeire pedig havi 10.000 Ft költőpénzt kapnak. Emellett a mentorok a MÁV vonatain teljes körűen, a Volán buszjáratain pedig Pest és Nógrád megye területén térítésmentesen utazhatnak. Az online fórumhoz az itt található linken csatlakozhattok, bővebb tájékoztatást a programról pedig a Tanítsunk Magyarországért! oldalán olvashattok.
Szeptember 3. 10:00–12:00: Tanévnyitó
ELTE Aula Magna és online
Az egyetem 387. tanéve hagyományosan a Szenátus ünnepi közgyűlésével kezdődik. Az eseményen személyesen védettségi igazolás birtokában lehet részt venni, az ülőhelyek száma korlátozott. Természetesen azok sem maradnak le az ünnepségről, akik nem lehetnek jelen a díszteremben, hiszen ők a külön teremben elhelyezett kivetítőn, az ELTE Facebook-oldalán, illetve az egyetem honlapján online követhetik az eseményt.
Szeptember 3. 19:00–23:00: A skandináv kultúra éjszakája a BTK-n
ELTE BTK, R épület (Rákóczi út 5.)
A programsorozatban az ELTE BTK Skandinavisztika Tanszéke nemcsak szervezőként vesz részt, hanem a helyszínt is biztosítják. 19, 20, 21 és 22 órai kezdéssel a résztvevők játékos formában tanulhatnak svéd, dán és norvég nyelveket.
Szeptember 6–10.: „Szabad a sport” – ELTE Sport7
ELTE Bogdánfy úti Sporttelep
Ahogy korábban mi is beszámoltunk róla, a tanév a szokásokhoz híven az ELTE Sport7-tel indul, melynek keretében idén több, mint negyven sportágat próbálhattok ki. Az edzések fő helyszíne a Bogdánfy út 10. szám alatti sporttelep, a további helyszíneket, csakúgy, mint a részletes órarendet, a Facebook-eseményben fogják közzétenni. A rendezvény ingyenes, de a BEAC oldalára történő regisztrációhoz kötött.
Szeptember 7–10.: A visszatérés ünnepe – Trefort-kert Offline
ELTE Trefort-kert
Négynapos fesztivállal indul az év a bölcsészkaron. A hallgatókat és oktatókat a zenei programok mellett színházi előadások, kerekasztal-beszélgetések és kiállítások is várják. Szeptember 8. és 10. között a 18:00 utáni koncertek és az azt követő események látogatásához karszalag szükséges, melyet a védettségi igazolás bemutatását követően lehet átvenni.