Partit ad az ELTE GTI-ből alakult ELTE GTK

2021. augusztus 1-től hivatalosan is karrá alakult az ELTE Gazdálkodástudományi Intézete, a GTI, ami tehát mostantól GTK. A jeles eseményt kötetlen hangulatú, nyitott rendezvénnyel ünneplik a szervezők.

Az ELTE GTI négy éve alakult meg, ekkor viszont még szakok nélkül, intézetként működött. A 2021/22-es tanévet azonban már 5000 hallgató kezdi meg a Gazdálkodástudományi Kar tíz különböző szakján. A képzések rendkívül népszerűek és sikeresek, mesterképzések tekintetében pedig különösen kiemelkedő a Kar, így a felvételi ponthatárok is magasnak számítanak az országban. Gazdaságtudományi területen az ELTE új kara mára felzárkózott a Corvinus mellé.

„Oly sokatoknak tartozunk ezért köszönettel! Elsősorban egykori hallgatóinknak, munkatársainknak és barátainknak, akiknek kitartó együttérzése és támogatása a legkritikusabb pillanatokban is biztatást adott” – írja az elte.hu. Ennek örömére szerveznek partit 2021. szeptember 2-án 16 és 22 óra között a Rákóczi út 7. szám alatt található kampuszon (ELTE Q épület). A rendezvény az épület udvarán zajlik majd, 18 órakor és 20 órakor ünnepi beszédekkel a Q 101-es előadóteremben, de akár egy rövid látogatásra is szívesen várják az érdeklődőket.

További információkat itt találtok, jelentkezni pedig itt tudtok.

Képek forrása: gtk.elte.hu

[sam id="10" name="mnb2" codes="false"]