Szeretem az ELTE-t, mert… 21. – Interjú Kulik Laurával, a Tétékás Nyúz újdonsült főszerkesztőjével

Kulik Laura harmadéves biológia szakos hallgató az ELTE-n. Bevallása szerint sokan furcsállják, hogy humán beállítottsága felett győzött a biológia iránti szenvedélye. Azonban abban már gimnazistaként biztos volt, hogy amint felvételt nyer a Természettudományi Karra, jelentkezni fog a Tétékás Nyúzhoz…

Hogy kezdődött a pályafutásod a Tétékás Nyúznál? 

Az első egyetemi napomon felkerestem az újság főszerkesztőjét és jelentkeztem a laphoz olvasószerkesztőnek. Mikor elkezdtem a lapnál dolgozni, éppen főszerkesztőváltás volt, és emberhiány miatt végül írnom is kellett. A legutóbbi megjelenésünknél, a gólyáknak készített számunknál pedig meg kellett tanulnom tördelni is, így most már ezt a szerepet is betöltöm. Igazából mondhatjuk azt is, hogy a fotózáson kívül mindent csinálok.

És idén szeptember másodikától már főszerkesztőként is tevékenykedsz… 

Én soha nem gondoltam volna, hogy főszerkesztő leszek, az elődöm, Tóth Bálint keresett meg azzal, hogy alkalmasnak találna erre a pozícióra. Sokat gondolkoztam rajta, mert az még belefért az időmbe, hogy szerkesztgettem az újságot, élveztem is, de a főszerkesztői pozíció már nagyobb felelősséggel jár és jóval időigényesebb. Mivel nagyon szeretem csinálni ezt a munkát, jelentkeztem a pozícióra egyik hallgatótársammal együtt, végül engem szavazott meg a küldöttgyűlés.

Milyen tapasztalataid voltak főszerkesztőként idáig? 

Bálint rengeteget segített nekem elindulni ezen az úton, ami abban is megnyilvánul, hogy az augusztus végén megjelent Gólya Nyúz munkálataiba is bevont. Én tördeltem, én koordináltam a lapnak a menetét, a szerkesztőket. Tehát most az első, hivatalosan a mandátumom alatt megjelenő újságnál nem teljesen tapasztalatlanul kell majd csinálnom a dolgokat.

A Tétékás Nyúz szerkesztőségének egy része Tóth Bálinttal, az előző főszerkesztővel.  Fotó: ELTE Online

A Tétékás Nyúz szerkesztőségének egy része Tóth Bálinttal, az előző főszerkesztővel. Fotó: ELTE Online

Mesélnél egy kicsit a lapról?

Azt pontosan nem tudom, mikor indult, én már láttam 1991-es újságot, tehát a Tétékás Nyúz nagyon hosszú múltra tekint vissza . Az évek során sok reformon ment keresztül a lap, amikor idekerültem, kéthetente jelentünk meg, majd a tavaly őszi félévben jött egy törés: a nyomdánk felmondta velünk a szerződést, így fél évig online jelentünk meg naponta frissülő cikkekkel. Azt kell, hogy mondjam, ez fellendítette az olvasottságunkat. Amikor internetes formában jelentünk meg, sokan megosztották a cikkeinket és többször jöttek oda hozzánk hallgatók a cikkeinkről beszélgetni. A tavaszi félévtől új nyomdával kezdtünk el dolgozni, jelenleg havonta ezer példányszámban jelenik meg az újság. Úgy érzem, most éli a virágkorát.

Milyen rovataitok vannak?

A Hallgatói Közéletbe a HÖK-ös képviselők, tisztségviselők írnak cikkeket. Ezek mindig az aktuális programokról adnak tájékoztatást. A Természettudomány – Technika rovatba tulajdonképpen bármilyen, ezeknek megfelelő tematikájú cikk jöhet, például ha valaki olvas egy érdekes tanulmányt, kielemezheti, megvitathatja azt egy cikk formájában. A Tudósítás hasonló, csak itt az illető elmegy egy tudományos előadásra és arról tudósít. Az Interjú rovatunkba általában én írok. Mikor online jelentünk meg, készítettem egy interjút a Biológiai Intézet igazgatójával, Miklósi Ádámmal, amiben azt boncolgattuk, hogyan lehet elhelyezkedni BSc, illetve MSc diplomával. Terveim közt szerepel egy interjúsorozat indítása, amiben hónapról hónapra meginterjúvolom minden intézet vezetőjét ezzel a témával kapcsolatban. A Mozizóna, a Sorozatlövő és a Helyvektor könnyedebb témákkal foglalkoznak, ahogy az első kettő esetében az a nevükből is következik, az éppen aktuális sorozatokról, filmekről van szó. A Helyvektor pedig ajánlásként is szolgál: valamelyik írónk elmegy egy kávézóba, teázóba, és leírja az élményeit. Kritika rovatunkba minden belefér, a lényeg, hogy színtiszta vélemény legyen, ne csak tény meg leírás. A Négyeshatosba kifejezetten egy írónk szokott írni, ez olyan tipikus agymenés rovat, ide minden jöhet, azért is ez a neve, mert a négyeshatoson ülve jönnek ezek a gondolatok.

Hányan dolgoztok a szerkesztőségnél, csak olyanok jönnek, akikben van egy kis humán beállítódottság is? 

Pontos számot nem tudok sajnos mondani, mert most jöttek-mentek páran, nagyjából tízen vagyunk, azonban írókra nagy szükség lenne, belőlük hiány van. Általában olyan emberek jönnek hozzánk dolgozni, akikben ha nem is erőteljes, de legalább egy pici humán beállítódottság van, viszont volt már arra is példa, hogy valaki teljesen reálosként írt nekünk.

Mik a terveid a diploma után?

Mesterképzésen szeretném folytatni a tanulmányaimat, továbbra is itt, az ELTE-n. Azt nem tudom még, milyen szakra jelentkezem majd, jelenleg az idegtudomány és a genetika érdekel.

Jól tetted, hogy az ELTE-re jöttél?

Igen!

[sam id="10" name="mnb2" codes="false"]