Egy helyi képviselet születése — Tudósítás az EHÖK áprilisi küldöttgyűléséről

2019. április 3-án megtartotta küldöttgyűlését az EHÖK a bölcsészkar kari tanácstermében.

Az ülést Horváth Mihály elnök nyitotta meg, aki először üdvözölte a Gazdálkodástudományi Intézet (GTI) frissen létrejött önkormányzatának képviselőit. Velük a küldöttgyűlés létszáma 36 főről 40-re emelkedett.

Horváth Mihály beszámolóját kiegészítve elmondta, hogy az Oktatásszervezési és Hallgatói Ügyek Bizottsága megtartotta ülését, illetve azt, hogy az április 15-ei szenátusi ülésen várható – a rektorral való egyeztetést követően  a költségvetés elfogadása.

A beszámolóban többek között szó volt a HÖOK márciusban tartott közgyűléséről, melyen módosításra került a HÖOK Választási Kódexe is: Innentől kezdve minden hallgató szabadon indulhat a választásokon, megválasztása esetén azonban döntenie kell arról, hogy a hallgatói érdekképviseletben, vagy a politikában (párttagként vagy ifjúsági politikai szervezetek tagjaként) szeretné-e folytatni. Ezt a változtatást hamarosan az ELTE Hallgatói Önkormányzata számára is be fogják terjeszteni.

eo-20190403-ZAK_7474

Fotó: Csomos Attila / ELTE Online

A szombathelyi ELTE-s hallgatók érdekképviselete régóta megoldatlan kérdés. Azzal, hogy az ELTE létrehozta a Berzsenyi Dániel Pedagógusképző Központot, a helyzet immár sokkal egyszerűbb, ám továbbra sem optimális. Az elnökség, Szabó Christopher, szombathelyi ügyekért felelős alelnök segítségével elkészítette az Alapszabály-módosítást, mely egy részönkormányzatnak nem minősülő helyi képviseletet hozna létre a BDPK hallgatói számára.

Március 26-án megállapodást kötött az ELTE egyetemvezetése, illetve a MÁV Magyar Államvasutak Zrt. A megállapodás keretein belül a vállalat ezentúl szorosabban együtt fog működni egyetemünkkel, mely többek között lehetőséget biztosít rá, hogy ELTE-s hallgatók a MÁV-nál végezzék szakmai gyakorlatukat.
Horváth Mihály EHÖK elnök teljes beszámolóját ezen a linken olvashatjátok. (PDF)

eo-20190403-ZAK_7484

Fotó: Csomos Attila / ELTE Online

A következő percekben a tisztségviselői beszámolókat fogadta el a küldöttgyűlés. A küldöttgyűlés számára már megküldött írásbeli beszámolókat itt csak az azóta történtekkel egészítették ki a tisztségviselők.

A bizottsági beszámolókban többek között szó volt a Hallgatói Önkormányzat BEAC-cal való egyeztetéséről, melynek keretein belül elindultak a tárgyalások a sport hatékonyabb közösségi programokba való beépítésének lehetőségeiről.

A következő napirendi pont a Szociális Helyzetfelmérés projektbeszámolója volt, amelyről Mayer Kata alelnök számolt be. A projekt célja megfelelni az 51/2007. (III.26.) Kormányrendelet támasztotta elvárásoknak. E rendelet kitér a hallgatók szociális helyzetére, a szociális ösztöndíj és a kollégiumi férőhelyek biztosításának elbírálására. Mayer Kata elmondta, a fő feladat, hogy egységesítsük a szociális helyzetfelismerést az egyetemen, melyhez a hallgatók visszajelzései nyújtják majd az alapot. A PPK-n április 8-án, a BTK-n április 15-én kerül sor az első fókuszcsoportos megbeszélésekre. Terveznek továbbá kérdőívet is, de a szocialis@ehok.elte.hu címen is várják az ötleteket, javaslatokat.

eo-20190403-ZAK_7452

Fotó: Csomos Attila / ELTE Online

A küldöttgyűlés utolsó szakaszában az Alapszabály módosítása történt a szombathelyi képviselők javaslatára. Ezzel – elnök úr szavaival élve  új dimenzióba lép a hallgatói érdekképviselet, és megjelenik az ELTE-n a helyi képviselet fogalma, mely kisebb különbségekkel egy részönkormányzathoz hasonlóan fog működni. Szintén módosították pár apróbb kérdésben az ELTE Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Karra vonatkozó részt is az Alapszabályban.

Végül felhívták a figyelmet az illetékes küldöttek, hogy a „Több lett, maradhat?” karitatív program határidejét kitolták április 26-áig, így továbbra is várják a nagylelkű felajánlásokat.

Az EHÖK Küldöttgyűlésének tagjai is adománnyal érkeztek az ülésre, amelyet itt adtak át a szervezőknek.

Fejléckép: Az EHÖK csoportképpel buzdít a „Több lett, maradhat?” karitatív program keretein belül meghirdetett adománygyűjtésre.

 

Képek: Csomos Attila (ELTE Online)

[sam id="10" name="mnb2" codes="false"]