Beszámoló a 2018. évi Eötvös József Kárpát-medencei középiskolai szónokversenyről

2018-ban tízedik alkalommal rendeztük meg az Eötvös József középiskolai szónokversenyt az ELTE Bölcsészettudományi Karának szakmai támogatásával.

A verseny felelős szervezője a Magyar Nyelvtudományi Társaság és a Magyar Nyelvőr Alapítvány volt. A korábbi országos verseny az idén Kárpát-medencei versennyé alakult, így a rendezvényre Erdélyből, a Felvidékről és Kárpátaljáról is érkeztek versenyzők.

A regionális fordulókra 2018. március 24-én került sor az ELTE BTK-n, Székesfehérváron és Dunakeszin, a határon túli versenyzőknek pedig a saját országukban szerveztek válogatót. Az országos döntőt 2018. április 14-én tartottuk az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán.

A tehetséggondozó tanulmányi versenyen a középiskolák (szakközépiskolák, szakgimnáziumok és gimnáziumok) 9–12. évfolyamos diákjai vettek részt. A regionális elődöntőkről összesen 24 magyarországi és 7 határon túli diák jutott tovább a Kárpát-medencei döntőbe. A versenyzők egy idézetet kaptak, amelyről 30 perces felkészülés után kellett elmondaniuk a gondolataikat vázlat segítségével a jelenlevőknek 5-5 percben.

A regionális döntő idézete: „Többet megtudhatsz másokról egy óra játék, mint egy év beszélgetés alatt.” (Platón)

Az országos döntő idézete: „Utasok nincsenek a Föld nevű űrhajón – mindannyian a legénységhez tartozunk.” (Marshall McLuhan, kanadai tudós, rétor és kommunikáció-teoretikus)

Mind a regionális fordulóban, mind az országos döntő alatt szakmai előadásokat szerveztünk a felkészítő tanároknak, kísérőknek. Amíg a zsűri tanácskozott, a versenyzők sem unatkoztak. A regionális fordulón a vidéki helyszíneken pedig városnézésen, illetve élménypedagógiai játékokon vehettek részt, Budapesten a Petőfi Irodalmi Múzeumba látogathattak el a résztvevők. A Kárpát-medencei döntő alatt a versenyzők helytörténeti sétán vehettek részt.

A zsűrik és a szervezők véleménye szerint is folyamatosan emelkedik a verseny színvonala, a döntőn igen jól felépített, tartalmas beszédek hangoztak el meggyőző előadásmóddal. A beszédek a versenyzők kreativitásáról és humoráról is tanúskodtak.

Az ELTEvízió rövid összeállítása megtekinthető itt

20180414_szonokverseny_elte_0136_k

Köszönjük a támogatást szponzorainknak:

Fő támogatók:

Eötvös Loránd Tudományegyetem

Magyar Nyelvtudományi Társaság

Magyar Nyelvőr Alapítvány

Anyanyelvápolók Szövetsége

Márton Áron Szakkollégium

Nemzeti Tehetség Program

Tinta Könyvkiadó

 

 

További támogatók:

Akadémiai KiadóAnyanyelv-pedagógiaAposztróf Kiadó

Bencés Kiadó és Terjesztő Kft.

Élet és Tudomány

Holnap Kiadó

Hungarovox Kiadó

kozepsuli.hu

 

Magyar NyelvMagyar NyelvőrMediaCom Kiadó Kft.

Mozaik Oktatási Stúdió

Petőfi Irodalmi Múzeum

Rubicon

Zachor Alapítvány

 

 

 

tamog

 

Kiemelt médiapartner:

kozepsuli

 

Médiapartnerek:

Dunakeszi Post

ELTE Online

Friss Média

Globoport Media Holding

 

Szöveg: Bóna Judit

Képek: Helyimédia

[sam id="10" name="mnb2" codes="false"]