Az ELTE gimnáziumai ismét a top 10-ben

Az ELTE gyakorlóiskolái idén is kiemelkedő helyezéseket értek el a HVG évente megjelenő, száz legjobb hazai középiskolát rangsoroló kiadványában. Két ELTE-hez tartozó iskola jutott be a legjobb tíz közé, az egyetemünkre újonnan felvételt nyert hallgatók pedig kiemelkedő arányban végeztek a listavezető középiskolákban.

A múlt héten megjelent a HVG 2018-as középiskolai rangsora. A kiadvány minden évben az ország száz legjobb középiskoláját sorakoztatja fel. Most épp a 10. évfolyamosok 2016-os országos matematikai és szövegértési kompetenciamérésének eredményeit, a 2016-os tavaszi közép- és emelt szintű érettségi eredményeit magyar nyelvből és irodalomból, matematikából, történelemből és idegen nyelvekből, valamint a végzős diákok felvételi eredményeit vizsgálták. A tavalyi évhez hasonlóan a rangsor összeállításához a hazai felsőoktatásba 2016-ban felvételt nyert diákok pontszámának átlagát vették figyelembe a készítők. Ahogy az az eddigi évekre is jellemző volt, egyetemünk gyakorlóiskolái idén is meglehetősen jól szerepeltek, az első tíz helyen az ELTE több gyakorlógimnáziuma is helyet kapott.

Idén egyetemünk két gyakorlóiskolája került a legjobb tízbe, az ELTE Radnóti Miklós Gyakorló Általános Iskola és Gyakorló Gimnázium a harmadik, az ELTE Trefort Ágoston Gyakorló Gimnázium pedig a hetedik helyezést érte el a kiadvány rangsorán. Míg utóbbi tavaly is ugyanezt a helyet foglalta el, az ELTE Radnóti Miklós Gyakorló Általános Iskola és Gyakorló Gimnázium egy évvel ezelőtt a nyolcadik helyen végzett, tehát öt hellyel jutott feljebb a listán. Az ELTE harmadik gyakorlógimnáziuma, az ELTE Apáczai Csere János Gyakorló Gimnázium és Kollégium idén sajnos kicsúszott a legjobb tízből.

Az előző évekhez hasonlóan a rangsor dobogójának legfelső fokát a Budapesti Fazekas Mihály Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium nyerte el, de a második helyen sem történt változás az előző évhez képest: a Budapest V. Kerületi Eötvös József Gimnáziummal is osztozik a dobogón az ELTE gyakorlóiskolája.

Idén az egyetemünkre felvételt nyert hallgatók nagy része a listavezető gimnáziumokból került ki, a legtöbb új hallgató a második helyen végzett Eötvös József Gimnáziumból érkezett. Ettől nem sokkal marad el a rangsorvezető Fazekas Mihály Gyakorló Általános Iskola és Gimnáziumból felvettek aránya sem. Sok tehetséges diák választotta felsőoktatási helyszínéül az ELTE-t a harmadik helynek örvendő ELTE Radnóti Miklós Gyakorló Általános Iskola és Gyakorló Gimnáziumban végzettek közül, de kiemelkedő arányban nyertek felvételt a rangsor hatodik helyén végzett Városmajori Gimnázium és Kós Károly Általános Iskola egykori diákjai is.

Az évente megjelenő listán minden évben kiemelkedően szerepelnek az Eötvös Loránd Tudományegyetem gimnáziumai, az utóbbi években az egyetem gyakorlóiskolái közül gyakran mindhárom, de legalább kettő közülük mindig a legjobb tíz közé került.

A HVG száz legjobb hazai középiskolát felsoroló kiadványa megvásárolható az újságárusosoknál vagy megrendelhető a HVG oldaláról. A kiadványban a rangsorok mellett számos interjú, cikk található a középiskolai oktatásról, az iskolai nyelvoktatásról, a beiskolázási költségekről, a kollégiumokról, az érettségihez szükséges közösségi szolgálatról, az iskolák internetes jelenlétéről, a szakgimnáziumokról, és mindez rengeteg segítséget nyújthat a középiskolai tanulmányok helyszínéül szolgáló gimnázium kiválasztásában.

Kép: eduline.hu

Források: eduline.hu, elte.hu

 

[sam id="10" name="mnb2" codes="false"]