Egy hét múlva tárgyalják a BME GTK integrációjának részleteit

Már 2017. augusztus 1-jétől az ELTE részeként működhet a BME Gazdaság- és Társadalomtudományi kara. Az ELTE Szenátus 2016. december 12-én fogja tárgyalni az integrációval kapcsolatos kérdéseket.

Egyetemünk november végén kapott tájékoztatást arról, hogy a GTK kezdeményezte a fenntartónál a kar áthelyezését. Ahogy arról korábban is írtunk, az EMMI közleménye szerint a kialakult helyzetben nem biztosítható, hogy az oktatási-kutatási értékek és hallgatói érdekek sérelme nélkül működjön tovább a kar, ezért a két egyetem szenátusainak véleményét kérte a kezdeményezésről.

Ennek megfelelően az ELTE a soron következő szenátusi ülésén tárgyalja a GTK-n folytatott gazdaságtudományi és társadalom-, illetve bölcsészettudományi képzéseknek az ELTE Gazdaságtudományi Karaként történő integrációjával kapcsolatban felmerülő kérdéseket. Az ülést megelőzően már végeztek vizsgálatokat az integrációra vonatkozóan, ahol kiemelten kezelték, hogy évek óta megjelent az igény arra, hogy az ELTE képzési portfóliója bővüljön ezen képzések irányba. Ennek megfelelően, mindez az ELTE hatályos, a fenntartó EMMI által is jóváhagyott Intézményfejlesztési Tervében is szerepel.

Forrás: elte.hu, www.kormany.hu

Kép: index.hu

[sam id="10" name="mnb2" codes="false"]