Mi a közös az IK-ban és a Szegedi Tudományegyetem bölcsészkarában?

Bár az ELTE Informatikai Karán szeptembertől életbe lépő változásokról már legalább féléve tudni lehetett, a helyzet így sem lett könnyebb. A Szegedi Tudományegyetem hallgatói önkormányzata pedig akár tüntetne is, hogy ne lépjen életbe a változás: a kötelező előadás-látogatás.

Az ELTE Informatika Karán már majdnem az előző tavaszi félévben bevezették azt, hogy nemcsak a gyakorlati órák, hanem az összes előadás is látogatásköteles – aztán kiderült, hogy ekkora változtatást csak új tanévben lehet bevezetni.

Az Informatikai Karon legendásan magas a lemorzsolódás aránya, ezen kíván változtatni a kari vezetés például ezzel a lépéssel is, ugyanakkor az IK HÖK szerint nem ez a legjobb módszer a cél elérésére. Ezért korábban már jelezték az oktatóknak, hogy a tanszékvezetőjüknél kérhetik, hogy az ő előadásuk ne legyen katalógusos – ez egy korábbi tárgyalás eredménye volt -, ugyanakkor annak ellenére, hogy több oktató is kérvényezte ezt, a tanszékvezetők ezzel a lehetőséggel nem éltek. Így jelenleg egyetlen előadás az, ami nem kötelező, a Jogi és menedzsment ismeretek.

A HÖK tárgyalt Horváth Zoltánnal, a kar dékánjával is, aki azt ígérte, hogy az előadásokat felül fogják vizsgálni, és a lehetőségekhez mérten olyan oktatókat fognak előadónak felkérni, akik interaktívabban tudják tartani az órákat.

Bár egyelőre arról sincs hír, hogy az előadásonkénti több száz hallgató jelenlétét hogyan tudják majd ellenőrizni, a hagyományos módszer biztosan nem működőképes ennyi hallgatónál, ezért írt ki a kari vezetés még februárban pályázatot egy erre alkalmas szoftver létrehozására. Több mű is beérkezett a megadott határidőre, de a kari honlapokon nincs fenn az eredmény, azaz lehet, hogy még nincs meg a nyertes.

Mindez valószínűleg nem nyugtatja meg azokat az IK-sokat, akik egyetem mellett dolgoznak.

A Szegedi Tudományegyetem bölcsészkarán sem volt kötelező eddig az előadások látogatása, nemrég ezen változtattak – a bölcsészhallgatóknak ezentúl az előadásoknak legalább a felén benn kell lenniük. Az oktatók a romló tanulmányi eredményeken szeretnének javítani, ugyanakkor az új szabályozással az SZTE EHÖK nem ért egyet – tüntetni is hajlandóak, ha kötelező lesz az előadásokon a részvétel.

Kép: debrecenitorvenyszek.birosag.hu

[sam id="10" name="mnb2" codes="false"]