Újragondolná a tanárképzést a HÖOK

A tanárképzés újragondolásának szükségességére hívta fel a figyelmet a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK): a szervezet problémának tartja, hogy nincs megfelelő alkalmassági vizsga, nem hatékony az anyanyelvi kritériumvizsga, nem egységes a záróvizsga értelmezése és nem szereznek kellő szakmai gyakorlatot a hallgatók a képzés alatt.

A hallgatók érdekképviselete a nyilatkozatában kifejtette, hogy a 2013-ban indított osztatlan tanárképzés első évfolyama most érkezett a szakképzettség-választáshoz. A hallgatók az évek alatt több kritikus pontot is érzékeltek, s erről már ősszel megkezdődött a kommunikáció a hallgatói önkormányzatok képviselői között. Ennek eredményeként március közepén tanárképzési konferencián határozták meg a legfontosabb problémákat. Hozzátették: a tanárképzés helyzetének felmérésében, a problémák feltárásában és összegyűjtésében a KonTRa konferencián az Eötvös Loránd Tudományegyetem, a Pécsi Tudományegyetem, a Szegedi Tudományegyetem és az Eszterházy Károly Főiskola hallgatói önkormányzatai vettek részt.

A KonTRa kerekasztal eredményei szerint a szakok teljesítéséhez szükséges szinttel nincsenek összhangban a bemeneti érettségi követelmények, problémás az alkalmassági vizsga hatékonysága és az anyanyelvi kritériumvizsga is. A szakmai gyakorlat nem támogatja kellő mértékben a diákok megismerését, és aggályos pontként felmerült a Klebelsberg Képzési Ösztöndíjat övező tisztázatlan részletek felderítésének igénye is. Nehezményezték még továbbá, hogy össze kell hangolni a tanári felkészítés közös követelményeiről és az egyes tanárszakok képzési és kimeneti követelményeiről szóló minisztériumi rendeletet, ugyanis a különböző intézmények más-más módon értelmezik azt. Mindezek mellett kiemelték, a HÖOK fontosnak tartja a tanári kompetenciák javítását, a pályaalkalmasság szigorítását. A képzési folyamatban elengedhetetlen a záróvizsgák egységesítése és a lemorzsolódás visszaszorításáért az adott tantárgyból érettségivel nem rendelkező elsőéveseknek egy tantárgyi kritériumvizsga beiktatása. Fontosnak tartják, hogy a hallgatók már a képzés elején kerüljenek kapcsolatba a diákokkal és minél hamarabb induljon el a pályára való felkészítés – olvasható a közleményben.

Forrás: edupress.hu, MTI
Kép: huffingtonpost.com

[sam id="10" name="mnb2" codes="false"]