Zajlik a képzési és kimeneti követelmények áttekintése

Maruzsa Zoltán, az Emberi Erőforrások Minisztériumának miniszteri biztosa január 28-i budapesti sajtótájékoztatóján jelentette be, hogy lezárult a képzési és kimeneti követelmények (kkk) áttekintésének első szakasza. A vonatkozó miniszteri rendeletet várhatóan ez év tavaszán adják ki.

A kkk-k áttekintésének munkálatai, melybe a rektori konferencia mellett külső szakmai szervezeteket, munkaadókat is bevontak a napokban zárult le. Maruzsa Zoltán kiemelte: a következő lépés a miniszteri rendelet megalkotása lesz, amelyet várhatóan tavasszal adnak ki. A miniszteri biztos a témában rendezett szakmai tanácskozás szünetében elmondta, a felsőoktatási stratégia jegyében valósult meg a kkk-k áttekintése, amely tudományos, akadémiai, intézményi, valamint munkaerő-piaci szempontok és a társadalmi érdekek alapján valósult meg.

A kkk-k átalakítása tavaly nyáron vette kezdetét, amikor is összesen 12 szakbizottságban zajlottak a munkálatok, 481 szakról készült anyag, ebben alap-és mesterképzés, valamint felsőoktatási szakképzés egyaránt szerepel – mondta el Sándorné Kriszt Éva, a Magyar Rektori Konferencia társelnöke. A Budapesti Gazdasági Egyetem rektora hozzátette: voltak olyan szakok, ahol a teljes anyagot alakítottak át, ennek utómunkálatai még egy-két hetet vesznek igénybe. Ezt követheti a jogszabály-alkotási munka, amely a 2017-es meghirdetésekhez szükségesek.

A felsőoktatási intézményekre a vonatkozó dokumentumok átdolgozása vár, melyre jövő év tavaszáig/nyaráig lesz idejük, így jövő év szeptemberében már a megújult szerkezetben indulhatnak a képzések.

Forrás: edupress.hu
Kép: flickr.com

[sam id="10" name="mnb2" codes="false"]