Megújult a PPK energetikai rendszere

Az Új Széchenyi Terv keretében 200 millió forintos beruházással újulhatott meg az ELTE Pedagógiai és Pszichológiai Kara Kazinczy utcai épületének energetikai rendszere, ennek volt pénteken az átadója. Negyvenmillió forint értékű energetikai megtakarítás várható a nyílászárók és a fűtés korszerűsítésének hála. Öt éve nem volt lehetőség az ELTE-n olyan mértékű rekonstrukcióra, mint az idén, mondta el az ünnepségen Mezey Barna, Egyetemünk rektora.

Palkovics László, az Emberi Erőforrások Minisztériumának felsőoktatásért felelős államtitkára 2015. november 27-én tartott átadási ünnepségen azt emelte ki, hogy a kancellári rendszer beváltotta a hozzá fűzött reményeket, ugyanis az intézmények készpénzállománya az elmúlt évi 30 milliárdról 93 milliárd forintra nőtt, miközben a kifizetetlen számlák összege 20 milliárdról 7 milliárd forintra apadt.

Azt is elmondta, hogy a kormány stratégiai területként kezeli a felsőoktatást, és elkötelezett az intézményeknek otthont adó épületek felújítása mellett. Emellett pedig különösen fontosnak tartják a mérnök- és az orvosképzés mellett a pedagógusképzés megerősítését.

Az ELTE Gyertyánffy István Általános Iskola, az Egyetemi Könyvtár és a PPK felújítására összesen 850 millió forintot lehetett használni. A rektor azt is említette, hogy fontolgatják a campusok koncentrálását is.

Vattamány Zsolt, Erzsébetváros polgármestere beszédében hangsúlyozta a kerület és a kar között fennálló erős stratégiai kapcsolatot. Az önkormányzat folyamatosan bővíteni fogja a támogatási lehetőségeket a kerületben lakó diákok számára.

A PPK dékánja, Demetrovics Zsolt elmondta, hogy a kar 3500 hallgatónak, 200 oktatónak és egyéb dolgozónak ad otthont. A karon 300 külföldi diák is tanul, és 700 hallgató vesz rész posztgraduális képzésben. Az elnyert támogatással az a kar célja, hogy megfelelő infrastrukturális feltételeket biztosítson a tanulóknak. A karon hamarosan folytatódni fognak a felújítások: sor kerül a tantermek korszerűsítésére és modern laborok létrehozására az Izabella utcai épület tetőterében.

Forrás: elte.hu, ppk.elte.hu

Kép: meetoff.eu

 

[sam id="10" name="mnb2" codes="false"]