2005-ös és korábbi évek gólyái, figyelem!

Azokat érinti a nemzeti felsőoktatásról szóló törvény nyári módosítása, akik 2006. szeptember 1. előtt kezdték meg egyetemi tanulmányaikat. A jogszabályi változások tartalmazzák, hogy a törvény hatálya alá tartozó valamennyi felsőoktatási intézményben határidőhöz kötik az érintett hallgatók záróvizsgázási lehetőségét.

Felhívást adott ki az Eötvös Loránd Tudományegyetem, amely szerint minden hallgatónak, aki 2006. szeptember 1. előtt kezdte meg tanulmányait az egyetemen és már megszerezte abszolutóriumát, a nyári törvénymódosítás miatt záros határidőn belül záróvizsgát kell tennie. A határidő leteltével a záróvizsgán való részvétel lehetősége megszűnik, ezzel együtt pedig lehetetlenné válik az oklevél megszerzése.

A változás az ELTE mintegy 3500 volt hallgatóját érinti, akiket arra kér az egyetem, hogy minél hamarabb vegyék fel a kapcsolatot az illetékes kar Tanulmányi Hivatalával, különben elesnek az oklevél megszerzésének lehetőségétől. Mindazok, akikre kihat a törvénymódosítás, elektronikus úton értesítést kapnak, amennyiben van érvényes és élő email címük a tanulmányi rendszerben. Az intézmény pedig minden érintettet számára rugalmas eljárásrendet biztosít, melynek eredményeképp átvehetik egyetemi oklevelüket.

Forrás: elte.hu

Kép: hvg.hu

[sam id="10" name="mnb2" codes="false"]