Munkaerő-növelés a szakképzési rendszer átalakításával

A Központi Statisztikai Hivatal friss adatai szerint idén július és augusztus hónapokban a munkanélküliség egy tized százalékkal csökkent, továbbá ugyan ezen időszakban a foglalkoztatottak száma is ugrásszerűen megnőtt. A tendencia tartását a szakképzési rendszer átalakításával próbálják elérni, vagyis a rendszer megreformálásától várják a foglalkoztatás növekedését.

Idén nyáron 6.8%-ról 6.7%-ra csökkent a munkanélküliség hazánkban, valamit ugyan ebben az időszakban a foglalkoztatottak átlagos létszáma a tavalyi adathoz képest 134 ezerrel nőtt, tudtuk meg a KSH friss adatai alapján. A felfelé ívelő tendenciát a szakképzési rendszer átalakításával próbálják tartani, mivel – ahogy Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter szeptember 29-én, az M1 csatornán elmondta – a rendszer átalakítása elősegítheti a foglalkoztatottak számának bővülését. Odrobina László, a Nemzetgazdasági Minisztérium szakképzésért és felnőttképzésért felelős helyettes államtitkára hasonlóan nyilatkozott, valamint hozzátette, sok szektorban nincs megfelelő számú, megfelelően képzett munkaerő, ami akadályozza a növekedést.

Varga Mihály megnevezte a célt: azokban az ágazatokban, melyekben egyelőre kevésbé érzékelhető a fent említett javuló tendencia, változások induljanak el. A szakképzési rendszer reformja különösen fontos területként kezeli az autóipart, a gépészetet és az informatikát, valamint a kivándorlás miatt munkaerőhiánytól szenvedő egészségügyet is.

Odrobina László kiemelte a duális képzés fontosságát, és hozzá tette, hogy szeretné, ha minél több kis- és középvállalkozó ismerné fel az ebben rejlő lehetőségeket. Az idén szeptember elsejével indult átalakítás megteremti annak lehetőségét, hogy több szakmához jutva, még többen el tudjanak helyezkedni a munkaerőpiacon.

forrás: edupress.hu
kép: link

[sam id="10" name="mnb2" codes="false"]