Újabb változások érkeznek decemberben a felsőoktatásba

Palkovics László, a felsőoktatási intézmények átalakítása kapcsán elmondta, hogy az egyetemek döntik el, nyilvánosságra hozzák-e a hatástanulmányokat. Az online fogadóóráján többek között elhangzott: ősszel további, a felsőoktatást érintő javaslatokat akarnak benyújtani, hogy decemberre már el is fogadtassák a parlamenttel. Az felsőoktatási államtitkár kifejtette: a hatástanulmányokat az érintett intézmények készítették az államtitkárság felkérésére, és több száz oldalnyi dokumentáció született a kérdésben.

Palkovics László kijelentette: nem igaz, hogy a Corvinus vezetősége nem ismerte a Szent István Egyetem (SZIE) által készített hatástanulmányt, hiszen mindkét intézmény véleményezte a másik anyagait (így a Corvinus is a SZIE-ét).

Palkovics hangsúlyozta, hogy a fenntartó dönt az átalakításról, nem kell megvárniuk ezzel a szenátusi döntést. A Corvinus szenátusa elutasította az integrációt, viszont ez már nem másítja meg Balog Zoltán miniszter döntését, aki mindenképpen a Szent István Egyetemmel való integrációt szorgalmazza. Az a hallgató, aki a Corvinuson kezdte a tanulmányait, a Szent István Egyetem által kiállított diplomát kap, feltüntetve a jogelőd intézményt, tehát a Corvinust.

Az államtitkár említette: a minisztérium többször is határozottan kijelentette, hogy a budai campus és a hozzá tartozó arborétum továbbra is kizárólag felsőoktatási célokat szolgálhat. Az ingatlan eladása illetve más célokra való hasznosítása nem került napirendre, a fenntartó elkötelezett abban, és továbbá garanciát is vállal, hogy ez a jövőben is így fog maradni.

Ősszel újabb változások jönnek, mivel az ősz folyamán szeretnének benyújtani újabb, a felsőoktatást érintő javaslatot, azzal a céllal, hogy lehetőség szerint még decemberben tudjon dönteni az Országgyűlés. Palkovics László közölte: a kormány által korábban elfogadott változtatásokat átvezetik a törvénybe. Ezzel életszerűbbé válnak a vállalati együttműködések, ilyen például a központosított közbeszerzések alóli felmentés, valamint bizonyos eszközök eddigi tilalmának feloldása.

Forrás: eduline.hu

Fotó: hvg.hu

[sam id="10" name="mnb2" codes="false"]