Egyetemi túlélőcsomag – a tenyeredben

Bár mindannyiunk álma egy Neptun-applikáció, erre sajnos még biztosan várni kell. Az alábbi rövid írásban összegyűjtöttünk nektek néhány olyan mobilalkalmazást, amely nagyban megkönnyítheti a tanévkezdést. Nem kell többé a telefonotok jegyzet funkciójára bízni minden olyan újdonságnak számító információt, amivel elhalmoznak benneteket az első napokban. Segítünk, miként rendszerezzétek ezeket elérhető formában, hogy a későbbiekben is hasznotokra váljanak!

Számos tervező-szervező program közül válogathatunk, iOS és Android rendszerekre egyaránt, lássuk őket!

#1 My Study Life és Homework
Minden gólya számára az első és legnehezebb feladat az órarendjének összeállítása és megjegyzése. Minden bizonnyal már elmerültetek a tárgyfelvétel legmélyebb bugyraiban, így most két olyan alkalmazásról lenne szó, amelyek segítségével könnyen nyomon tudjátok követni, melyik órátokra milyen feladatokkal kell készülni. A Homeworkhöz nagyon hasonló My Study Life nemcsak a napi aktuális előadásokra emlékeztet, de beprogramozhatóak akár a legfontosabb vizsgák is. Mindebben pedig mindkét verzió esetében színkódolás segíti a felhasználókat.
the homework

A The Homework (balra) és a My Study Life felülete
#2 Inbox és Dropbox
Amint belerázódtatok az egyetemi mindennapokba, megtapasztaljátok, hogy a korábban megszokottakhoz képest a személyes találkozók helyett a legegyszerűbben e-mailen tudjátok tartani a kapcsolatot a tanáraitokkal. Erre megoldás a Gmail nemrégiben kifejlesztett Inbox változata, amelyben a bejövő üzeneteiteket egyszerűen tudjátok kezelni. A Dropbox alkalmazás pedig számtalan rendeltetésnek megfelel, többek között a tanulás során összegyűjtött dokumentumaitok tárolására, de a közös jegyzetek megosztására is kiválóan alkalmas.

#3 Any.do és Evernote
Mindkét applikációt elérhetitek Android és iOS rendszerű telefonotokra egyaránt, de érdemes őket egy kalap alá venni, ugyanis nagyjából ugyanazt a szerepet töltik be, csak kicsit másként. Segítségükkel összegyűjthetitek minden olyan teendőtöket, amiről esetleg megfeledkeznétek óráról órára rohanás közben. Számon tarthatjátok, hova kell elmennetek, mit kell beszereznetek, a kiadásaitokat, de arra is lehetőséget kínálnak, hogy a csoporttársaitokkal, barátokkal közös feladataitokat egy helyen tudjátok megbeszélni, akár fotók, videók és hangfájlok megosztásával is.
any_do

Használjátok az Any.do-t (balra) és az Evernote-ot akár naponta
#4 Finish és To Do Reminder
Ha egyetemi hallgató helyett egyetemi halogató vagy, akkor ezt a két fejlesztést épp neked találták ki. A mindenféle eseményre és teendőre való emlékeztetés mellett az Apple felhasználóknak még egy kis extrával is kecsegtet a Finish: motivációul egy-egy feladat elvégzése után végigpörgeti a korábbi, már sikeresen elvégzettek listáját.
todoreminder

Így néz ki a To Do Reminder (balra) és a Finish
#5 MyGrades és Grades 3
Az egyetemi vizsgák mellett gyakran évközben írt zárthelyi dolgozatokra is sor kerül. Ilyen esetben érdemes külön vezetni a kapott jegyeket, hiszen még abban a szerencsés helyzetben is lehettek, hogy megajánlott jegyet kaptok félév végén. A fenti két applikációval előre bejegyezhetitek a dolgozatok időpontját és akár százalékot számolva kalkulálhattok a végső jegyről.

Forrás: eduline.hu

Képek: forbes.com, itunes.apple.com és play.google.com

[sam id="10" name="mnb2" codes="false"]