Túl sokan tesznek sikeres vizsgát?

Fokozottabb ellenőrzésre lehet számítani a nyelvvizsgákon a megnövekedett létszám miatt – mondta el a Nyelviskolák Szakmai Egyesületének vezetője, Berényi Milán a diplomamentő programmal kapcsolatban.

Bár a nyelviskolák csak a sikeresen felkészült hallgatókat engedik vizsgázni, az ellenőrzés mindig fontos, ezért szükséges meggyőződni a vizsgáztatás szabályos menetéről. A 9000 beiratkozó közül 1300-an már sikeres vizsgát tettek, szeptemberben pedig újabb képzéseket indítanak azok számára, akik állami ösztöndíjas képzésben végezték felsőfokú tanulmányaikat, de nyelvvizsga hiányában nem tudtak oklevelet szerezni.

Berényi Milán a nyelvvizsgázók számának fokozatos csökkenéséről is tájékoztatott, amelynek oka a felvételi rendszerben keresendő, hiszen a felsőoktatásba felvételizők gyakran két emelt szintű érettségivel is megszerezhetik a szükséges többletpontokat. Ennek következménye azonban, hogy a záróvizsgát tett hallgatók közel negyede nem kap diplomát, ugyanis egyetemi tanulmányai alatt sem szerez sikeres nyelvvizsgát.

forrás: edupress.hu, ofa.hu
kép forrása: blog.justlanded.com

[sam id="10" name="mnb2" codes="false"]