Tiltakozást szerveznek a nemzetközi tanulmányok szak megszüntetése ellen

„A nemzetközi tanulmányok szak részbeni megszüntetésének felmerült lehetősége a felsőoktatás szereplői számára jelentős aggodalmat okozott.”

 

Szuromi Szabolcs, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem, Rostoványi Zsolt a Budapesti Corvinus Egyetem és Mezey Barna, az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) rektora közös levélben tiltakozik, az emberi erőforrások miniszterénél, Balogh Zoltánnál a nemzetközi tanulmányok szak megszüntetésének ügyében.

A nemzetközi tanulmányok BA-szak indítása óta (1997) folyamatosan népszerű, a diákok nagy része pedig ma már saját anyagi forrásából tanul,  önköltséges formában ezen a szakon. Többek között ezekre is hivatkoztak a levélben.

A levélből idézve: „Az ösztöndíjas helyek rendkívül alacsony aránya ellenére is a képzést indító intézmények keretszámaikat évről évre feltöltik, azaz egy reális piaci igényt elégítenek ki. Rendkívül szerencsétlen lenne, ha az állami beavatkozás ezt a szakot megszüntetné, hiszen egyfelől ezzel az intézményeket hozná működésképtelen helyzetbe, másfelől a tanulás lehetőségét venné el diákok ezreitől.”

 

Forrás: vs.hu, edupress.hu

[sam id="10" name="mnb2" codes="false"]