Egyre inkább csökken a felsőoktatásban tanulók száma

Miközben a demográfiai mutatók alapján a felsőoktatásba bekerülő hallgatók számának csupán 3-4 százalékos visszaesése lenne indokolt, 2010-hez képest több mint 20 százalékkal csökkent számuk.

A Nemzetközi Felsőoktatási Kutatások Központja (NFKK) által készített Magyar Felsőoktatás 2014, Stratégiai helyzetértékelés című kiadvány összesítése szerint a felsőoktatási büdzsében 2013-ban volt a mélypont, a miniszterelnök 2012. őszi önfenntartó felsőoktatásról szóló beszédét követően. Az elképzelés az állami ösztöndíjas helyek csökkentését és a hallgatók nagyobbik része számára tandíj fizetését vetítette előre, amelyet az akkor bevezetett, kedvezményes kamatozású Diákhitel 2.-ből lehetett volna megoldani. Később a kormány a diákmegmozdulások hatására, ezeket a terveit visszavonta.

A rendszerváltás óta elfogadott három felsőoktatási törvényt 2015-ig számtalanszor módosították, az utóbbi tíz esztendőben átlagosan évente 6-7-szer. A költségvetési beszámolókból jól látható, hogy csökkent az állami támogatások aránya és a felsőoktatási kiadások egyre nagyobb arányát finanszírozzák a saját intézményi bevételek. Míg 2009-ben még 203 milliárd jutott az állami felsőoktatási intézmények támogatására, 2013-ban már csak 175 milliárd.

A 2013-as Felsőoktatási stratégia még arról írt, hogy „belátható időn belül érje el a magyar felsőoktatás a GDP-arányos költségvetési ráfordítási szint tekintetében az OECD országokban szokásos 1-1,2% körüli értéket”, addig a 2014-es új stratégia szerint „az elkövetkező években a közvetlen állami támogatás jelentős mértékben nem növelhető”.

Nemzetközi összehasonlításban Magyarország azon kevés OECD-országok egyike, ahol a hallgatói létszám csökkent az elmúlt négy évben. A szakértők szerint ebben az évben sem várható jelentős növekedés.

„A 2012–13-as drámai csökkenés, amit a felvettek számában láthattunk, 2014-re korrigálódott, stabilizálódott, de még így is jelentős veszteség érte a felsőoktatást” – mondta Radó Péter oktatáskutató a 168 órának. „Három éve a kormány azt hitte, ha csökkenti az államilag finanszírozott helyek számát, akkor többen fognak tandíjas képzésekre jelentkezni. Ám ez sem akkor, sem azóta nem jött be. A fizetőképes kereslet zsugorodik, aki megteheti, külföldre megy”.

Ezzel szemben Palkovics László felsőoktatásért felelős államtitkár elmondása szerint nem cél, hogy kevesebb diplomás legyen hazánkban. A felsőoktatási stratégia számításai szerint a 30–34 éves korosztályban 31,9 százalék az arányuk, miközben 34 százalékot vállaltunk 2020-ra az unió felé.

Forrás: eduline.hu

Kép: divany.hu

[sam id="10" name="mnb2" codes="false"]