Tárjuk ki az ajtókat!

December 3. a fogyatékos emberek világnapja, így decemberben az ELTE is programokat szervez, amelyek célja, hogy tágra nyitva az ajtókat, amelyek sokszor zárva maradnak, mindannyian közelebbről megismerkedhessünk a fogyatékkal élők életével, céljaival, lehetőségeivel.

Az ELTE Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Karán csütörtökön, december 11-én rendezik meg azt az egész napos programsorozatot, amelyen többek között előadásokat hallgathattok a speciális olimpiáról, bemutatják a kosárlabda egy új változatát, de lesz szó a lovasterápiáról, terápiás állatokról is.

A tapintható kiállításon ezúttal nem csak nézni, hanem a kiállított tárgyakat megérinteni is lehet – kicsit átérezhetitek, hogy milyen más érzékszervvel látni, ha a szem erre nem képes. Olyan civil szervezetek települnek ki standdal és lesznek egész nap meglátogathatók, mint az ELTE – Illyés Sándor Szakkollégium /ISSZK/, a Vakok Speciális Iskolájának Diákvállalkozása, az AOSz (Autisták Országos Szövetsége), a Mosolygó Kórház, a Mancsos Segítőtársaink, a Cri Du Chat baráti társaság és a Magyar Williams szindróma társaság.

Részvételeddel egy kis betekintést nyerhetsz a fogyatékos emberek életébe, akik sokszor hatalmas hátrányból indulnak, mégis hatalmas teljesítményekre képesek – egyben megismerheted azokat, akik intézményes szinten és személyesen is nap mint nap küzdenek a fogyatékos emberek érvényesüléséért.

[sam id="10" name="mnb2" codes="false"]